kozgyules meghivo

Kedves Tagjaink és Partnereink!

Szeretettel invitáljuk Önöket éves Közgyűlésünkre és kísérőprogramjaira. Nagy örömmel jelentjük be, hogy idén is a teljes programot megtartjuk, a Cukrászbállal együtt, így felszabadultan és vidáman élvezhetjük egymás társaságát egy kitűnő vacsora és kiváló élőzene kíséretében akár a táncparketten is.

Az elmúlt év is rengeteg programmal, eseménnyel és eredményes munkával telt. Szeretnénk ezeket az eredményeket bemutatni Önöknek és megtervezni a következő évet, mely reményeink szerint újabb sikereket tartogat az Ipartestület és ezzel együtt az Önök számára.

Örömmel tapasztaljuk, hogy újra erősödik a közösségi érzés tagjaink között, egyre aktívabbak programjainkon és azonosulnak céljainkkal. Kérjük, minél többen jöjjenek el, vegyenek részt közgyűlésünkön, hiszen az eredmények és sikerek közösek, csakúgy, mint a jövőnk, minden Önökért történik. Továbbra is csak összefogással tudunk sikereket elérni.

A tavalyi sikeres és jó hangulatú program után az Elnökségünk úgy döntött, hogy visszatérünk idén is Balatonalmádiba.

Az Ipartestület 2024. évi Közgyűlését és kísérő rendezvényeit 2024. február 11-13. között, ismét a HUNGUEST BÁL RESORT**** -ban tartja.

Cím: 8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 14.

A Közgyűlés időpontja: 2024. február 12. hétfő, 13:00 óra. A közgyűlést határozatképtelenség esetén 14:00 órára halasztjuk.

A Közgyűlés estéjén ismét megtartjuk CUKRÁSZBÁLUNKAT is, ahol kitűnő ételek és italok mellett hangulatos ÉLŐZENE és tombolasorsolás is biztosítja az Önök felhőtlen szórakozását.

A talpalávalót egész este a fergeteges hangulatot teremtő Búgócsiga zenekar szolgáltatja. A részvételi díj ezen felül tartalmazza a welcome drinket és az éjféli büfét is. Tombolasorsoláson értékes nyeremények várhatók!

Jelentkezési határidő: 2024. február 1.

A mellékelt jelentkezési lapon kérjük naponként külön feltüntetni, hány szobát rendelnek, illetve hány fő kívánja igénybe venni az étkezéseket. Jelentkezési határidő: 2024. február 1.

A mellékelt jelentkezési lapokat e-mailen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) szíveskedjenek visszaküldeni.

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idei évben is partnereink kiállítása kíséri a Közgyűlést. 2024. február 12-én (hétfőn) reggel 9:00-17:00 óra között nyílik lehetőség a személyes kontaktusra, az ajánlatok megtekintésére.

Reméljük, hogy mindez szervesen hozzájárul ahhoz, hogy minden kedves kolléga, barát, rokon, ismerős, aki eljön, nagyon jól fogja érezni magát.

Bízzunk benne, hogy e három napot együtt, kellemes hangulatban fogjuk eltölteni, és élményekkel, energiával feltöltődve, újult erővel fogjuk folytatni a megkezdett 2024-es évet.

Előre is köszönjük támogatóink segítségét, a kiállítóink és kollégáink részvételét.

Az Ipartestület Elnöksége

A programokat, szállás és étkezési díjakat tartalmazó meghívót, valamint a jelentkezési lapot alább letölthetik.