PiEriNet BtPiEriNet BtPiEriNet Bt .
. .
. 2005.január 13 .
. .

.. Szeretettel köszöntök mindenkit. Erdős Norbert vagyok, a Dolce Veneto Kft. ügyvezetője. Fagylaltkészítéssel több, mint 12 éve foglalkozom. Sajátos szemszögből látom a piacot, hiszen egyrészt az egyik vezető olasz alapanyaggyártó cég magyar-országi képviselője vagyok.
.. Másrészt egy bevásárlóközpontban üzeme-lő fagylaltozó tulajdonosaként az érem másik oldalát is van szerencsém ismerni, alkalmam nyílik a mindennapi működés során jelent-kező problémákkal való szembesülésre is.
.. Amikor országszerte különböző kollégákkal találkozva kérnek segítséget tőlem, nem csak mint alapanyag forgalmazó, hanem mint gyakorló fagylaltozó-tulajdonos is tudok tanácsokat adni.
.. A mai napon a Cukrász Ipartestület kebelén belül létrejött Fagyi klub felkérésére, Róth Péter elnök helyett tartok Önöknek előadást. Mint bizonyára tudják, évek óta próbálunk létrehozni egy olyan szervezetet, ahol a fagylaltkészítők gyűlhetnek össze, és közösen megoldást találhatunk különböző problémáinkra.
.. A Fagyi klub végül a Cukrász Ipartestület tagozataként jött létre, így, egy már meglévő szervezet nevében, kicsit hatásosabban tudunk fellépni a különböző fórumokon.
.. Tervünk a Fagylaltkészítő szakma megho-nosítása Magyarországon. Mivel olyan tudás szükségeltetik az igazán jó fagylaltok készítéséhez, ami a jelenlegi cukrászképzés keretein belül nem átadható, ezért célunk az, hogy különböző lehetőségeket teremtsünk a szakma mélyebb megismerésére.
.. A fagylalt legnagyobb fellegvárában, Itáliában egyébként külön iskolákban képezik a fagylaltkészítőket. Sőt, náluk még fagylalt-akadémia is létezik. Mi ettől még messze járunk, de közös erővel sokat tehetünk a helyzet javítása érdekében.
.. Sajnos Magyarországon nincsen nagy divatja a téli fagylaltfogyasztásnak sem. Ezen némiképp változtathatunk, de természetesen ne számítsunk csodákra, hiszen az olasz kollégáknak is sok évi munkája fekszik abban, hogy rávegyék a vendégeiket egy kis téli fagylaltozásra. Valószínűleg a sípályákon még sokára fognak fagylaltot árulni, ám egyenlőre az is cél lehet, hogy legalább a fagylaltszezont kitoljuk, korábban kezdjük, és jóval később később fejezzük be.
.. Jó dolog például, hogy a bevásárlóközpon-tokban egyre nagyobb divatja van a fagylalt-fogyasztásnak.

Természetesen a bajuszom alatt én is mo-solygok azokon a vevőimen, akik télen kesztyűben nyalják a fagylaltomat az áruház parkolójában, de egyúttal fantasztikus elégtétel is számomra, hogy sikerült olyat alkotni, ami találkozik a vevők ízlésével még különleges körülmények között is. Talán a bevásárlóközpontokon kívül üzemelő cuk-rászdákat is segítjük ezzel abban, hogy a vevők ne tekintsék lehetetlenségnek azt, hogy hideg időben is fagylaltozzanak.
.. Szerintem segítséget nyújtanak nekünk a szezon kitolásában a multicégek reklámjai is. Ha nem is sok mindenben, de ebben egybevágnak az érdekeink, mindannyian szeretnénk télen is árulni a fagyit. Sajnos egyelőre még különböző trükköket kell bevetni annak érdekében, hogy a fagylaltozók télen is tudjanak valami bevételt elérni. Rengeteg nagyszerű ötletet láttam már a holtszezon áthidalására, biztos vagyok abban, hogy fantáziával ki lehet olyan dolgokat találni, ami hozzásegít, hogy ne kelljen télre lakatot tenni az üzletünkre.
.. Gyárthatunk parfésüteményeket, parfétor-tákat, de árulhatunk télen más típusú édességeket is.
.. Ez az időszak kitűnően alkalmas arra is, hogy számot vessünk az elért eredmé-nyekkel, és átgondoljuk, hogy a korábban kitűzött célokat sikerült-e elérni, valamint új célokat tűzhetünk magunk elé.
.. Érdemes átszámolni, hogy hogyan változtak az eladásaink. Nőtt vagy csökkent az eladott gombócok mennyisége? Ugyanakkor változott-e a tölcsérek száma?
.. Fontos kielemezni minden változást. Mi okozta?
.. Esett az eső? Fújt a szél? Új üzlet nyílt a környéken? Már esetleg nem kíváncsiak a vevők a fagylaltunkra?
.. Egy tanulmány szerint az eladott fagylalt mennyisége 30 %-ban függ attól, hogy hol helyezkedik el az üzlet, 30%-ban attól, hogy milyen a fagylalt megjelenése, ehhez termé-szetesen hozzátartozik az is, hogy milyen az üzlet megjelenése. 30%-ban függ a forgalom a termék minőségétől, és csak 10%-ban befolyásolják a vendéget az egyéb tényezők (tehát, hogy kánikula van-e, vagy zivatar, elpusztult-e a szomszéd kutyája, vagy mennyire csinos az új kiszolgáló kislány.)
.. Mint minden üzletben, a vendéglátásban is szigorú szabály, hogy folyamatosan meg kell újulni. Ami ma csodaszámba megy, holnapra divatjamúlt lesz.

Így van ez a nagypapa fagylaltreceptjével is.



.. Amellett, hogy tiszteljük a hagyományokat, és megőrizzük az értékes tradíciókat, folyamatosan lépést kell tartani az elvárásokkal, és lehetőleg nem követni, hanem diktálni kell a divatot. Sok régóta fagylaltot áruló kollégától hallom, hogy már nem lehet olyan sok fagylaltot eladni, mint régen... Az igaz, hogy megváltoztak a vásárlási szokások. Az a taxis, aki 85-ben az új kocka Ladájával állt ki a drosztra, nagyon büszke lehetett, hogy milyen modern járgánya van. Valószínűleg ezt a kuncsaftjai is értékelték. MA ugyanazzal a kocsival inkább megmosolyognák.
.. Így igaz az is, hogy régen több fagylaltot el lehetett adni. Ma is sok fagylaltot el lehet adni, Nekem elhihetik, mert én is sok fagylaltot adok el az üzletemben. Persze olyan terméket kell kínálni, ami a mai elvárásoknak megfelel. (Legyen benne légzsák, ABS, a fedélzeti számítógépről nem is beszélve.)



Persze a konkurenciaharc is sokkal erősebb lett.
Miután őszintén megvontuk a mérleget, fontos, hogy felkészüljünk a következő szezonra. Minél körültekintőbben tervezünk, annál jobb eredményeket lehet elérni. Fontos, hogy kiválasszunk célokat, és mindent azok elérésének rendeljünk alá. Például el kell dönteni, hogy milyen minőséget akarunk kínálni. Fontos azt is eldönteni, hogy milyen áron. Egy strandon, egy kisváros főutcáján, kompkikötőben, iskolák mellett, mindenhol más és más lehet a cél. folytatás 
PiEriNet BtPiEriNet BtPiEriNet BtPiEriNet Bt .