1185 Budapest, Üllői út 674. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jogszabályok

A tájékoztató alapvetően megerősíti korábbi Önöknek küldött tájékoztatásunkat, azaz, hogy a hozzájárulást minden olyan, étkezőhelyi vendéglátásban étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom után kell megállapítani, bevallani és megfizetni, amely 2018. január 1-től 5 százalékos ÁFA mértékkel adózik.

A tájékoztatóból idézett következő rész azonban újabb kérdéseket vet fel, és véleményünk szerint ellentmond a NAV tavaly megjelent és általuk is hivatkozott tájékoztatásának a kedvezményes adókulcs alkalmazhatóságának feltételeiről:

„A turizmusfejlesztési hozzájárulás tárgya az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom abban az esetben is, ha az adóalany az általa igénybevett, az Áfa tv. 3. számú melléklet II. rész 3. pontja szerinti szolgáltatásnyújtást saját nevében nyújtja tovább a megrendelőjének. Ebben az esetben ugyanakkor alapvető feltétel, hogy a szolgáltatást eredetileg nyújtó adóalanynál (amelynél szintén hozzájárulás-köteles a szolgáltatás-nyújtás) teljesüljenek a kedvezményes áfa mérték alkalmazhatóságának feltételei, valamint, hogy a szolgáltatást közvetítő adóalany ezt a szolgáltatást önálló szolgáltatásként nyújtsa tovább.”

Ezzel kapcsolatban ipartestületünk kérni fogja a NAV állásfoglalását, melyről tájékoztatni fogjuk Önöket.

Kedves Tagjaink!

Megjelent és hatályba lépett a Földművelésügyi miniszter 16/2017. (III. 29.) FM rendelete a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet módosításáról.

Ez a rendelet a korábban, 2015.01.01.-től hatályos hagyományőrző cukrászati termékekről szóló élelmiszerkönyvi irányelv módosítása.

Az irányelv céljáról korábban tájékoztattuk Önöket, illetve az abban foglalt sütemények készítését szakmai napjaink keretében be is mutattuk Önöknek.

Kedves Kollégák, a szakmai napon ígérteknek megfelelően alább letölthető a Vidékfejlesztési Értesítő, melyben megjelent a hagyományőrző cukrászati termékekről szóló irányelv.

Figyelem! Mint arról korábbi hírleveleinkben és honlapunkon is értesítettük Önöket, a 36/2014. (XII. 17.) FM rendelet értelmében a nem előrecsomagolt élelmiszerek allergén összetevőiről a fogyasztókat kérésükre tájékoztatni kell. Az erről szóló anyagot jelenleg is megtalálják honlapunkon: www.cukraszat.net Amire most külön felhívjuk figyelmüket: A szóbeli tájékoztatásnál az élelmiszer-vállalkozónak, 2015. július 1-jéig belső eljárásrendet kell kidolgoznia a szóbeli tájékoztatás megadásának módjáról és ki kell jelölnie a szóbeli tájékoztatás megadásáért felelős személyt, és dokumentált oktatást is kell tartani a vendéglátóhely alkalmazottai részére. A NÉBIH elmondása szerint a belső eljárásrendet az ellenőrző hatóság számára könnyen elérhetővé kell tenni.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a 1333/2008/EK rendelet V. melléklete értelmében bizonyos mesterséges színezékek használata vevő tájékoztatási kötelezettséggel jár. Az EK rendelet 2011-óta hatályos, erről korábban már tájékoztattuk Önöket.

Kedves Tagjaink!

2014. december 17-én megjelent az allergén jelölési rendelet. A rendelet lényegileg nem határoz meg mást, mint amiről korábban itt a honlapon (lásd alább) illetve hírlevélben tájékoztattuk Önöket. A rendelet pontos szövege alább letölthető.

Amint azt megígértük, további tájékoztatást nyújtunk az allergének jelölése témájában.

Az előrecsomagolt termékek esetében az 1169/2011/EU rendelet viszonylag tiszta helyzetet teremt, de először is tisztáznunk kell, hogy mi minősül előrecsomagolt élelmiszernek.

Kedves Kollégák! Alább letölthető a NÉBIH osztályvezetőjének, Zoltai Annának az előadása, mely Közgyűlésünk másnapján hangzott el. Hathatós segítséget nyújt a rendelet követelményeinek betartásához, számolási példákat is tartalmaz.

2014-én januárjában várhatóan életbe lép az NGM hazai transzzsír szabályozás rendelete! A Magyar Édességgyártók Szövetsége és a Cercotec Képzési és Továbbképzési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. ezért 2013. október 15-én a Vidékfejlesztési Minisztériumban konferenciát rendezett a transzzsírsavakról és a rendelet előírásairól.

MCI

1185 Budapest, Üllői út 674. (Nagyszőlős u. 2.)
Erdélyi Balázs elnök +36 30 549 4000

Pécsváradi Aliz projektmenedzser: +36 30 641 3634

Seres Cynthia adminisztrátor: +36 30 157 0911

A honlap fejlesztését támogatta:

Image