MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET

Pályázatok

Lábléc sweeTEN4.0

Pályázati szám: NTP-TEHETSEG-23-0011

Pályázati támogatás: 3.000.000,00 Ft

Felhasznált támogatási összeg: 100%

Résztvevői létszám: 12 fő

A pályázatban megfogalmazott cél:

Az ifjúsági tagozatunk alumni csoportjának megerősítését és fejlesztését szolgálja ez a projekt azzal, hogy a szakma fiataljait egybegyűjtve a tapasztalataik széleskörű gyarapításával és megosztásával, innovatív és kreatív szemlélettel dolgozzanak szakmájukban. A projektbe tervezett képzések, tréningek, műhely-látogatások inspirálólag hatnak személyiségük fejlődésére, innovációs készségük tágítására, megtanítja őket a konfliktusok kezelésére, a szinergia megismerésével képesek lesznek közösen gondolkodni és cselekedni a közösség érdekében.

Főbb projektelemek

Pszichológiai tréning (3*4 óra Felelős Fülöp Kata pszichológus)

Témakörök

  • kommunikációs készségek növelése
  • érvelési attitűdök erősítése
  • a retorika lehetőségeinek megismerése
  • vitatéma megfogalmazása, vélemény keretbe illesztésének elsajátítása

Gyakorlati műhelymunka, mely erősíti a résztvevő tehetségek elméleti, gazdasági és szakmai ismereteit (10*8/4 óra alkalommal)

Témakörök

  • gyakorlattal egybekötött prezentáció
  • gazdasági ismeretek
  • cukrásztörténelem, hagyományok, nemzeti értékek megismertetése

Üzemlátogatások + süteményprezentáció (2*8 óra)

Helyszínek

  • Tápiószecső - Hisztéria cukrászda
  • Eger - Marján cukrászda

 Workshop, kiállítás megtekintése

  • SIRHA kiállítás
  • Saját készítésű termékbemutató (2 alkalom)

HU Az Európai Unió támogatásával PANTONE tempus kozalapitvany logo

 

Magyar Cukrász Ipartestület

Budapest

Üllői u. 674.

1185

Zárójelentés és kimutatás a Tempus Közalapítványnál 2020-ban elnyert CURIOSITAS címet viselő, 2020-1-HU01-KA102-078518 pályázat megvalósított teljesítéséről.

Évek óta sikeres pályázói vagyunk az Erasmus+ programnak, melynek hasznossága a magyar cukrász szakma fejlődését szolgálja. A programom való részvétel egyaránt gazdagítja a résztvevőket és az Ipartestületet. A Magyar Cukrász Ipartestület sikeresen pályázott a 2020 évben is a Tempus Közalapítvány Erasmus+ programjára.

 

KITŰZÖTT CÉLOK:

A programok által azt vártuk/ várjuk el, hogy a résztvevők

 - megismerhető és alkalmazható gyakorlatokat ismerjenek meg a célországokban az oktatási, képzési módszerekből

- kooperatív kapcsolatok alakuljanak a szakképzés és a munkaerőpiac szereplői között

- bővüljenek a szakmai fejlődési lehetőségek

- nyitott és motivált szemléletmód alakuljon ki a résztvevőkben

- a hivatástudat és a szakmaszeretet erősödjön

A program által elvárt ipartestületi célok

- nemzetközi kapcsolatrendszer további építése (két mesternél, Luca Cantarin, Mario Sardi mesterkurzusokat) szerveztünk.

- a résztvevők bevonása a Magyarország Tortája, Év Fagylaltja, Év Bejglije versenybe, rendezvényeinken előadóként való megjelenés

- társadalmi elismertség növelése

- a szakoktatók továbbképzésében való részvétele a program nyújtotta tematikán keresztül.

 

CSELEKVÉSI TERV

A projekt első lépései az előkészítő munkálatok voltak, melyek a pályázatírás elengedhetetlen részét képezik. Kapcsolatfelvétel a fogadó partnerekkel, munkaprogramok összeállítása, pályázat megírása.

A nyertes értesítést követően meghirdettük a mobilitási lehetőséget az Ipartestület hírlevelében és a Mester Cukrász magazinban. A meghirdetett pályázatra 50%-os túljelentkezés volt.

Kezdetét vette a kiválasztás folyamata, amely az első időben igen nehézkes volt.

- a kiválasztottak nem rendelkeztek COVID oltással

- éppen az adott időszakban betegek voltak

- a bizonytalan helyzetre való tekintettel lemondták az utazást

- a felkínált időpont nem volt alkalmas

A pályázatban 54 fő részére tudtunk volna lehetőséget biztosítani, a kiutazók végleges száma 52 fő.

 

EGY KIS STATISZTIKA:

Résztvevők területi eloszlása: fővárosi 11 fő, vidék 41 fő, külföldi (szlovák 1 fő)              

Résztvevők nem szerinti eloszlása: férfi 28 fő, nő 24 fő.

Gyakorlati helyet biztosító, szakképzési helyet biztosító cukrászatvezetők: 24 fő

Cukrászok: 11 fő

Pályakezdő cukrászok: 7 fő

Szakoktatók: 10 fő

Erasmus+ programban először résztvevők száma: 20 fő

 

FOGADÓPARTNEREK BEMUTATÁSA

REA SRL Hostaria Bacco - Szomorúan mentünk erre a több éve kiválóan működő kapcsolat színhelyére, hiszen személyes jó barátunk és támogatónk Raffaelle Ferraioli úr meghalt. A még vele elkezdett programunkat ez szerencsére nem érintette, fia biztos kezekkel vette át a vállalkozását és a programunknak személyes gondozója volt. Szállásunkat a megszokott módon a fogadó partner biztosította - ugyan jelentősen megnövekedett áron. (Ez annak is tudható be, hogy a szállodát felújították és egy magasabb kategóriába került.) Esténként közösen beszéltük meg, hogy milyen érdekességet láttunk és felhívták a figyelmet a következő napi látnivalók egyediségére. A program végén az Europass aláírásra került.

Hotel Brennero - tulajdonosa, Profeta Zaccaria a Veneto megyei vendéglátóipari kamara vezetőségének tagja, kiterjedt ismeretkörrel. Az ő ajánlására fogadott minket Luca Cantarin (Marisa pasticceria) és Mario Sardi (Dolce Bassano) akik mesterkuzusokat tartottak. A szállodájában laktunk, ahol kedvező árakat biztosított. Figyelemreméltó módon "bábáskodott" a csoportnál. Minden nap be kellett számolnunk, hogy aznap mit láttunk, tapasztaltunk. Így pontosan nyomon követhette, hogy alakul az előzőekben közösen tervezett programunk. Az Europass bizonyítványok ezen ismeretek alapján kerültek hitelesítésre.

D.M.P. - Gustar továbbképző központ Toscana-ban található és mind elméleti, mind materiális ellátottságban felkészültek arra, hogy a legújabb trendeket, alapanyagokat, technológiákat sajátíthassuk el. Hosszú és alapos, közös megbeszélés, lehetőségek mérlegelése után alakult ki a programunk, tekintettel a COVID járványhelyzet utáni szabályokra. Többnapos tanfolyamon megismerkedtünk a régió jellegzetes termékeivel és fogyasztási szokásaival. A tanfolyam elvégzése után közösen értékeltük a programot és a résztvevők egy tanúsítványt kaptak és hitelesítésre kerültek az Europass bizonyítványok.

Az oktatáson/műhelyprezentációkon kívül minden program kibővült szakiskolai, szakmai műhelylátogatásokkal, bemutatókkal.

FENNAKADÁSOK

A pályázatunk teljesítését nagymértékben két előre nem látott tényező befolyásolta. A világméretű pandémia és az orosz ukrán háború. Előbbi miatt szerződésmódosításra kényszerültünk. Így a projektzárás dátuma: 2023.08.01.

A projekt költségei jelentősen megemelkedtek, így kérvényeztük a vis major elfogadását.

MOBILITÁSI PROGRAMOK TELJESÍTÉSE

A tervezett programokat sikerült abszolválni. Fő programelem 4 esetben Luca Cantarin mesterkurzus, Mario Sardi gyakorlattal egybekötött csokoládéprezentációja, 2 alkalommal D.M.P.  oktató kabineti oktatása voltak.

 

BESZÁMOLÓK

A mobility tool felületen az utazások rögzítésre kerültek, a résztvevői beszámolók is rendre megérkeztek.

A mentorok kitöltötték a kérdőíveket, ebből egy mentori összefoglaló készült.

DISSZEMINÁCIÓ

Szakmai napokon több alkalommal lehetőség volt az újdonságok megismerésére - az előadók a mobilitási program résztvevői voltak.

A projekt ideje alatt két „Újra dübörög a banda…” cukrásztalálkozó is megrendezésre került, amely az Erasmus+ programunk alumni csoportjának a rendezvénye.

A jelentést készítette: Vojtek Éva

20221006 100710 s minden kép 2717 s

20230228 101412 s 20230505 162357 s

HU Az Európai Unió támogatásával PANTONE LOGO tempus

Tisztelt Kollégák, Cukrászmesterek, Szakoktatók!

A Magyar Cukrász Ipartestület sikeresen pályázott a 2022. évben meghirdetett ERASMUS+ mobilitási programra.

A Pályázatunk címe: »TUTTI FRUTTI« avagy európai cukrászati trendek a  fenntarthatóság jegyében

A mobilitási program költségeit az EU finanszírozza.

A pályázatunk csoportjai különböző időpontokban és intervallumban tartózkodnak külföldön (2023 - 2024 évben), erről bővebb információt Vojtek Éva ad, elérhetősége: +36-30-912-35-11

A gyakorlati helyszínek:

  • Olaszország - Hotel Bacco - Amalfi és vidéke - modern és a régióra jellemző sütemények harmonikus találkozását ismerhetjük meg (üzem és szakiskolai látogatások)
  • Franciaország - Zanin, Matyasy Patisserie - a francia minőség és elegancia egy Relais desserts tag szubjektív nézőpontján keresztül (műhelymunka, üzemlátogatások)
  • Olaszország - D.M.P. - A toszkán gasztronómia a livieto madre tükrében (tanfolyam, üzem és szakiskolai látogatások)
  • Olaszország - Bassano del Grappa - Lucca Cantarin (tanfolyam, üzemlátogatások)
  • Franciaország - Bar-Le-Doc, CFA – (a francia szakoktatás megismerése, üzemlátogatások)

A mobilitási program jelentkezéséhez kérünk:

1/ motivációs levél - hány éve dolgozik a szakmában, van-e nemzetközi kitekintése, miért jelentkezik az útra, hol tudja hasznosítani a megszerzett ismereteket, stb.

2/ Önéletrajz beküldése. Segítségül kérésre küldünk egy europass mintadokumentumot

3/ európai utasbiztosítás – nyilatkozat (rendelkezem olyan banki szolgáltatással, mely az utazási biztosítást tartalmazza vagy kijelentem, hogy az utazás idejére az utasbiztosítást megkötöm.)

A jelentkezők kiválasztását az Ipartestület által delegált team végzi. Az elbírálásnál előnyt jelent az ipartestületi tagság/pártolói tagság, B kategóriás jogosítvány, először vesz részt Erasmus+ programban, hátrányos elhelyezkedési területről jelentkezik, a disszeminációban megjelölt szerepvállalása.

Jelentkezés a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

Jelentkezési határidők:

  1. I. szakasz 2023. augusztus 30.
  2. II. szakasz 2024. március 10.

Várjuk jelentkezésüket, bármilyen jellegű információval szívesen állunk rendelkezésükre.

 

NEA ME BGA

Projekt címe: A Magyar Cukrász Ipartestület működési költségeinek támogatása 2022. évben

Projektazonosító: NEAO-KP-1-2022/7-000299

Támogatási összeg: 600.000 Ft

A Magyar Cukrász Ipartestület feladata a cukrász iparosok, vállalkozók, vállalkozások szakmai és gazdasági érdekvédelméből, érdekképviseletéből, érdekérvényesítéséből származó feladatok ellátása.

A testületünk céljai közt szerepel a cukrász szakemberek továbbképzése, a tradicionális cukrásztermékek elkészítésének technológiájának fenntartása, az új generáció számára ezek megőrzése, valamint a modernkori technológiák elsajátítása. Pályázatunk az Ipartestület működésének költségeinek elszámolására irányult, amely elősegíti folyamatos fejlődésünket és fenntarthatóságunkat. Az Ipartestületünk dinamikusan fejlődik, évről-évre egyre több eredményt tudhat a háta mögött. Annak érdekében, hogy ezt a tendenciát fenntarthassuk, a működési költségeinkre szánt összeget innovációba fektetnénk. Az Ipartestület éves működési költségeinek egyik meghatározó része a közüzemi díjtételek megfizetése. Az áram-, víz-, gáz-, és egyéb rezsi díjak egy állandó, és aránylag jól tervezhető költségtételt jelentenek Testületünknek. Ezen költségek elszámolása a pályázati támogatás segítségével hatalmas segítséget jelentett számunkra. workshopjainkon, programjainkon, éves szinten 200 fő fordul meg, számuk évről évre gyarapodik. Tanműhelyünkben a mestercukrász képzésben résztvevők a legmagasabb színvonalon, a legmodernebb eszközökkel készülhetnek, hogy készségeiket, ismeretüket, jártasságukat kibővítsék. A programjaink, workshopjaink, versenyeink működtetéséhez szükséges adminisztrációs költségek nagy terhet jelentenek éves szinten, ezért a projekt keretein belül ezen költségek egy része elszámolásra került.

A támogatási időszak során a szervezet tevékenységein keresztül hozzávetőlegesen 5000 főt érintett közvetve. Ipartestületünk tagjainak száma jelenleg eléri a 400 vállalkozást országos szinten. Ez a támogatás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Cukrász Ipartestület egyéb forrásait más, társadalmilag és szakmailag fontosabb területekre tudta összpontosítani.

PÁLYÁZATI SZÁM: NTP-E-21-0002

TÁMOGATÁSI ÖSSZEG: 7.000.000,00-Ft

ntp harmas logo

A programunk egy három éve tartó tehetséggondozás újabb mérföldköve, mely a pályakezdő tehetségek fejlesztését szolgálta.

Cél:

A programunk két célra fókuszált:

1/ Az oktató kabinetünkben a hazai tehetségek és a tehetséges határon túli magyar fiatalok a kapcsolatépítésen, személyi és szakmai fejlesztésen túl, lehetőséget kaptak arra, hogy a szinergia hatását megtapasztalva kooperatív szemléletet sajátítsanak el.

2/ A csapatmunka és hasznosulásának bemutatása a Rákóczi János emlékév keretén belül.

Célcsoport:

Pályakezdő, motivált fiatal cukrászok, akik már bizonyítottak, vagyis jelentős eredményt értek el - vagy kiváló jellemzést kaptak az oktatóintézményüktől. Fontos az elkötelezettségük és a szakma iránti tiszteletük.

Tehetségazonosítás

Speciális helyzetben vagyunk, mivel a cukrász szakmában már egy érett korban látható meg a tehetség. Több csatornán történt a tehetségazonosítás:

Munkahelyi javaslat

Ipartestületi tagjaink javasoltak egy látókörükbe került fiatalt, akit szakmai szempontok alapján úgy ítéltek meg, hogy érdemes fejleszteni, mert motivált, szakmáját szerető "ügyes" fiatal.

Szakmai versenyek résztvevői

Számos hazai cukrászversenyen fel-feltűnnek tehetséges fiatalok, akiket kiválasztottunk. A kiválasztás itt az elért eredmény alapján történt, melyet számos egyeztetés követett. Ilyen kiválasztás után több fiatal is bekerült már programunkba.

Az elnyert támogatás összege 7.000.000,00 Ft, melyet az alábbi programokra használtunk fel.

Munkaprogramunk elemei

1. Előadások, szakmai bemutatók

Vaslóczki Orsolya - felkészülési tudnivalók a Magyarország tortája verseny kapcsán

Kovács Sándor - tradicionális sütemények

Lusztigh Mária - tányérdesszert bemutató

Füredi Krisztián - modern gépek a cukrászüzemben

Damniczki Balázs - fagylaltkészítés felsőfokon

Fehér Judit - kreatív cukrászat

Jakabfi Dávid - trendek, technológiák, design

2. Üzemlátogatások

Horváth cukrászda

Hisztéria cukrászda

Damniczki cukrászda

3. Workshopok

Szakmai napokon két alkalommal vettek részt, és mutattak be általuk készített terméket.

A Rákóczi Emlékév kapcsán bemutatót szerveztünk

4. Pszichológiai felkészítés

Fülöp Kata pszichológus vezetésével személyiségfejlesztő, kommunikációs tréningek résztvevői voltak.

5. Külföldi tanulmányút

Olaszországban a D.M.P. oktatóközpontban többnapos tanfolyamon ismerkedtek a toszkán édességek készítésével.

 

 ntp harmas logo

A Magyar Cukrász Ipartestület idén emlékévvel tiszteleg Rákóczi János munkássága előtt, születésének 125. évfordulóján.

A méltán ismert és elismert szakácsmester készítette el a túrós lepényt, amelyet az 1958-as brüsszeli világkiállításon elért sikere óta Rákóczi túrós lepényként ismerünk és szeretünk.

Rakoczi J

Az emlékév a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.

A sweeTEN 3.0 elnevezésű programunk jelentős eseménye a 2022. szeptember 25-én, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal közösen megrendezésre kerülő egész napos workshop.

Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (1036 Budapest, Korona tér 1.)

10:30 MEGNYITÓ (Török Róbert - MKVM, Erdélyi Balázs - Magyar Cukrász Ipartestület)

11:00 ELŐADÁSOK

1/ Müller Ádám a Dombóvári Kulturális Szolgáltató Központ igazgatója

Téma:

Rákóczi János születési helyének bemutatása, részletek a Dőry konzervgyár munkásságáról, Dombóvár város értékmentő munkássága, mely Rákóczi János életútját, kiemelkedő gasztronómiai tevékenységét és eredményeit mutatja be (Értéktár, rendezvények)

2/ Gábor Sándor cukrászmester

Téma:

Rákóczi János hazai és nemzetközi sikereinek bemutatása

15:00 Előadások, bemutatók, workshop

3/  Kovács László Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnöke

Téma: Kortörténeti bemutató, Rákóczi János szakácskönyvének, receptjeinek szakmai bemutatása

4/ Rákóczi süteménymustra

Az eredeti ízvilágot tiszteletben tartva, bemutatjuk a kortárs magyar cukrászok kreativitását.

A rendezvényre szeretettel várjuk!

A Magyar Cukrász Ipartestület Elnöksége

Kovász logó

Az ifjúsági tagozatunk alumni csoportjának megerősítését és fejlesztését szolgálta ez a projekt azzal, hogy a szakma fiataljait egybegyűjtve a tapasztalataik széleskörű gyarapításával és megosztásával, innovatív és kreatív szemlélettel dolgozzanak szakmájukban. A projektbe szervezett képzések, tréningek, műhelylátogatások inspirálólag hatottak személyiségük fejlődésére, innovációs készségük tágítására, megtanította őket a konfliktusok kezelésére, a szinergia megismerésével képesek lesznek közösen gondolkodni és cselekedni a közösség érdekében.

Mindezen ismeretek elsajátítása mellett egy folyamatos "érzékenyítési" folyamaton is keresztülmentek, hiszen az együttlét, a csoportos munka ráébresztette őket a közösség motiváló erejére.

A projekt hozzájárult az ipartestület stratégiai tervében megfogalmazott célok teljesítéséhez is:

 „Az értékmegőrzés mellett példamutató - értékteremtő szerepet is kell vállalnia, képzéseket, új kezdeményezéseket kell támogatni a megújuló minőségi cukrászat érdekében.”

A programban vállalt min. 10 fős létszámot megemeltük, ezzel is lehetőséget adva több fiatalnak tudásának bővítésére.

KOVASZ oklevelek atadasa small

A munkaprogram a tervezett szerint alakult- kivételt képez a külföldi tanulmányút a COVID járvány miatt.

 Jakabfi_small.jpg

Műhelymunka keretén belül ismerkedhettek meg a kenyérkészítéssel, a grillázsmunkálatokkal, a csokoládédekorációk, tarte-ok világával.  A francia trendeket, az innovatív cukrászatot több gyakorlattal egybekötött prezentáción sajátították el. A hagyományos cukrászat és régi alapanyagok mai felhasználási módjainak felfedezésére is lehetőség volt.

Szabi a PEK muhelymunka small 

Vállalkozói ismeretek keretében ismerkedhetek meg a start-up adta lehetőségekről, ennek elemzése is megtörtént.

Szombathelyen a Mészáros cukrászdában műhelylátogatáson vettek részt, amelyet egy macaron bemutatóval zártak.

Szombathely macaron nap small

Pszichológia tréningeken személyiségfejlesztő, kommunikációs gyakorlatok erősítették az önbecsülésüket.

10 pano

A résztvevők workshopokon szerepeltek - ezek egyike a kiemelkedő NEK süteménymustra, amely több fordulóban zajlott. Saját készítésű süteményeik prezentációja egyben szakmai munkásságuk bemutatása is volt.

NEK

Többen részt vettek a Magyarország Tortája versenyen, amely számos tapasztalattal szolgált a további munkájukban.

Sajtóbemutató keretében tájékoztatták a nagyközönséget az Ipartestületben folyó tehetséggondozó programról, melynek része volt a NEK sütemény verseny sikeres készítményeinek bemutatása.

Vojtek Éva

Projektfelelős

Kovász javított 3

 

LOGO tempus erasmusflag

Erasmus+ 2018-1-HU01-KA102-047044 projekt összefoglalója

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Tempus Közalapítványnál csökkentett költség és programmódosítással sikeresen pályázott 2018-ben a »FLOW « Cukrászati trendek Európában című projektjével.

2018.november 27-én értesítést kapott az Ipartestület, hogy lehetőségünk van 29.624,00 euró költséghatárig a mobilitási programunkat megvalósítani.

Az Ipartestület újragondolta, hogyan és mit tud megvalósítani a tervezett programból és fedezeti számításokat végzett, majd egy módosított/újraírt pályázatot adott be.

A szerződés aláírására a Tempus Közalapítvány részéről 2018. december 20-án került sor.

DSC04917 s DSC04943 s

DSC05044 s DSC05243 s

DSC05272 s

Pályázatszám: 2018-1-HU01-KA102-047044

Projektfelelős: Vojtek Éva

A megnyert támogatási összeg: 29.624,00 euró

A felhasznált támogatási összeg: 28.607 euró, melyből folyamatban van vis major költség visszaigénylése

Tempus Közalapítvány átutalt 23 699,2 euró (80%)

A pályázatunk célja volt a magyar cukrászat területén dolgozók non-formális tudásbővítése.

Két helyszínen, 14 résztvevőnek kínáltuk ezt a lehetőséget.

 

A projekt kedvezményezettjei:

Cukrászok, szakoktatók, gyakorlati oktatók, a munkahelyi szakmai gyakorlatok koordinátorai, fiatal pályakezdők voltak.

Jelen programunk ahhoz járult hozzá, hogy a résztvevő a külföldi tapasztalatszerzés után

- javítsa a hazai szakoktatási, szakképzési rendszer minőségét és relevanciáját, elősegítve az oktatási szakemberek szakmai fejlődését, valamint az oktatás és a munka világa közötti szorosabb együttműködést,

- a külföldön szerzett továbbképzés igazolása beépüljön a szakmai életútjukba. (Europass, külföldi mesterkurzusok részvételi igazolása)

- alkalmazni tudja a megszerzett innovációt, az új technológiát

- hozzájáruljon személyes szakmai fejlődéshez

Szervezeti elvárt hatás:

- a magyar kézműves cukrászszakma pozicionálása a piacon

- ipartestület társadalmi elismertségének növelése bel- és külföldön egyaránt

- nemzetközi kapcsolatok szélesítése

- szakmai kohéziós erő megerősítése

fejlec logo F R

Egészségtudatos sütőipari termékek fejlesztése - és termelés technológiai innováció az F&R Partner Kft.-nél Budaörsön

Az F&R Partner Sütőipari Kereskedelmi Kft. 2018 tavaszán Támogatási kérelmet nyújtott be a 2018-1.1.1-MKI kódszámú, „Mikro- és kisvállalkozások innovációs tevékenységének támogatása” című pályázati felhívásra abból a célból, hogy kifejlessze a NASIZZ reggeliző termékcsalád, mint új egészségtudatos sütőipari termékcsaládot.

A pályázattal több, mint 94,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. A projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással valósul meg, összköltsége meghaladja a 132,8 millió forintot.

Az F&R Partner Kft. 2010-ben alakult, 100%-ban magyar tulajdonú cég. A vállalkozás alapötlete olyan termékek gyártása és kereskedelme, melyek iránt folyamatos, biztos kereslet mutatkozik (kezdetben sütőipari termékek kereskedelme, később fő profilként a friss kenyér és pékáru gyártás). A cég elkötelezett a természetes alapanyagok használata és a házias, múlt századbeli receptek iránt, az élelmiszer-biztonságot az IFS szabvány szerinti működés garantálja.

Jelen projektben megvalósuló fejlesztés célja olyan módosított keményítőn alapuló rendszer kifejlesztése, mely minden szempontból megfelel a fogyasztói elvárásoknak, így nem csupán élelmi rostban gazdag tésztatípus kerül kialakításra, de a töltelékek is fontos szerepet játszanak a termék jellegében. A kiválasztott töltelékek esetében is fontos szempont, hogy a kifejlesztésre kerülő termékek teljes egészében az egészségtudatos táplálkozást szolgálják. A NASIZZ termékcsalád kifejlesztése során létre kell hozni a tömeggyártásra alkalmas gyártósort, és meghatározni a technológiai paramétereket, melyeket töltött sütőipari termékek előállítására eddig még nem alkalmaztak.

A kutatás fejlesztési projekt futamideje 24 hónap, a projekt megvalósítás befejezésének tervezett napja: 2021.05.29.

lablec

 

LOGO tempuserasmusplusz

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Tempus Közalapítványnál sikeresen pályázott 2017-ben a » renaissance « Cukrászati trendek Európában című projektjével.

Pályázatszám: 2017-1-HU01-KA102-035744

Projektfelelős: Vojtek Éva

A megnyert támogatási összeg: 185.639 euró

A felhasznált támogatási összeg: 184.049 euró

Tempus Közalapítvány átutalt 148.511,2 euró (80%)

A pályázatunk célja volt a magyar cukrászat területén dolgozók non-formális tudásbővítése.

Kilenc helyszínen, 11 csoportban, 79 résztvevőnek kínáltuk ezt a lehetőséget.

sweeTEN logo emet logo szines jpeg

 emmi color cmyk 6  ntp logó 

Pilot program a tehetséges fiatal cukrászok tudásbővítésére

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete pályázati támogatással elindította első továbbképzését.  A projektben való részvételre kerestük azokat a 30 év alatti fiatal cukrászokat, akik legalább egy éve a szakmában dolgoznak, már jelentős eredményeket értek el, és elkötelezettek a szakmai ismereteik további bővítésére. Az Ipartestület eredményeik révén, felkérés útján állította össze az első csoportot.

 

Ireks kiemelt

 

Parola 

 

Nissan oldalra

 

 

Sanremo oldalra 

 

Bulfoni

 Debic

 Goodwill oldalra

 

Gyertyakovács jobbra

  

kogép platina OLDALRA

 

 Zeelandia

 

 

MasterMartini oldalra

 

Progép oldalra

 

König oldalra 

Puratos OLDALRA

 

Andretti

 

 Dawn_oldalra.jpg

kEN

 

 Robotcoupe

 

Assist trend 

 

Martinbraun

Vissza a tetejére