MAGYAR CUKRÁSZ IPAROSOK ORSZÁGOS IPARTESTÜLETE

Tartalomjegyzék

Szervánszky József László fekete fehér

"Kell ott fenn egy ország..."

Ha jól emlékszem, 2004. Karácsony másnapján történt. Ebéd után hármasban ültünk Soltvadkerten, a megnyitás előtt álló, kávéházzal kibővített és felújított cukrászda szalonjában. Bámultuk a kandalló tüzét, élveztük a meleget, a hangulatot, amit sugárzott. Belesüppedtünk a pillanatba, áthatott a hely atmoszférája. Szinte megállt az idő, a béke szállt reánk. Ilyenben, e szakmát művelve oly ritkán részesülhettünk.

Laci többször is elindította Zorán fentebb már említett dalát. Megborzongtunk, és belekönnyeztünk.

"- Hányas vagy?  -  47-es!  - Mi fél szavakból is megértjük egymást!" - szólt egykoron Szilágyi Tibor humoros írása. Ahhoz a korosztályhoz tartozunk, akik megértik az áttételes és mögöttes tartalmakat is.

És itt a rideg hír: "Szervánszky József László 1947- 2018"

A gyász még itt van bennünk, közöttünk, Laci mosolygós arca, személyisége felidéződik és kísér.

 

Szívszorító ezt leírni, olvasni. Elveszteni Őt, az örökké dolgozó, tevékenykedő, megújulni kész cukrászt, a "Fagylalt Királyt", az Édesapát, Nagyapát, a Barátot.

Gyakran megesik - emberi gyarlóság - hogy egyes képzőművészeknek csak halála után ismerik fel géniuszi kvalitásait.

E szempontból ő a sors kegyeltje, mert a "kézmívességben" amiben alkotott, még életében kiteljesedett értéket hozott létre. Itt nem elsősorban a materiális javakra gondolok, hanem életének azon megnyilvánulásaira, amelyekkel hozzájárult a "Nagy Egészhez".

Soltvadkert, mondhatjuk, egy kultikus hellyé vált munkásságának köszönhetően: a fagylalt szeretők kedvelt zarándok helye lett az évtizedek során.

De miről szólt még Szervánszky László élete? Mi volt ő a neves és elismert cukrász mesteren kívül?

Mentor? Patrióta? Mecénás? Újító? Gáláns lovag?

Sorolhatnánk még számos jelzőt, kinek-kinek mi volt a személyes tapasztalata, hogyan élte meg a vele való kapcsolatát akár üzleti, akár emberi oldalról.

Mi, a korosztályos barátai leginkább a csupa szív, adakozó, áldozatokat hozni tudó, magyarságát mindig meghatározónak tartó, példaértékű emberként ismertük. Már a "Szentkorona Cukrászda" névválasztást is tekinthetjük egy önvallomásnak, életcélnak.

Úttörő volt Ő, Pionír. Buldózerként tört utat az ismeretlenbe, és arra útdíj fizetése nélkül mindenkit felengedett.

Szívügye, jó értelemben vett búvóhelye Erdély volt. Az ősök iránti tisztelete, szeretete vezette, hogy megőrizze a bölcsőt, ahol megpihenhet, feltöltődhet.

Amikor a jövőről beszélt, azt hangoztatta, hogy még 120 éves koráig tartó feladatai vannak.

Ez a cél ugyan csak áttételesen, de teljesült. Hiszen gyermekei a történtek után úgy látják, a rendelkezésére álló idő alatt teljesítette a 120 évnyi alkotómunkát:

Kincseit szerte szórta, elvetette magjait, tudását örökül hagyta a következő nemzedékekre.

László! Te már tudod, megtapasztalod az igazat!  A fény kísérje utadat.

"Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra."

 

"Kell ott fenn egy ország

Mely talán ránk is vár

Kell ott fenn egy ország

Amit senki nem talál.

Kell ott fenn egy ország

Mely bárkit átölel

Kell ott fenn egy ország

Amit sosem rontunk el"

Vissza a tetejére