MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET

Hírek, információk

ÉF logo

 AZ ÉV FAGYLALTJA VERSENY KIEMELT TÁMOGATÓJA: logo

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK: Kecske Kecskemét címer   lechner kavehaz logo

A Magyar Cukrász Ipartestület 2024-ben is megrendezte a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt.

A verseny célja a hagyományos kiváló minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, annak érdekében, hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon vendégei számára, ezáltal is igényt támasztva a vendégekben az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt.

Az idei versenyt ismét „fesztivál” jelleggel rendezte meg az Ipartestület egy városi rendezvény keretében, ahol a versenyzők a nézők előtt készítették el a versenymunkáikat, hogy a fogyasztók is jobban megismerhessék a fagylaltkészítés rejtelmeit. Egy teljesen felszerelt fagylalt laboratóriumban, három professzionális fagyasztógépen folyt a verseny reggeltől kora délutánig. Ezt követően különböző fagylalttal kapcsolatos szórakoztató és egyben edukatív bemutatók következtek, továbbá egy szakmai kiállítás is színesítette a programot.

A Gyermeknap előtti pénteken különböző gyermek programok is szórakoztatták a látogatókat a nap folyamán, vendéglátónk, Kecskemét Megyei Jogú Város jóvoltából. A város tiszteletére egy új kategóriát is hirdetett az Ipartestület: a „Sárgabarack fagylalt kategóriát”. Ezzel a kategóriával a „Kecskeméti magyar kajszibarackot” és a Magyar Értéktárban kiemelkedő nemzeti értékként jegyzett „Kecskeméti barackpálinkát” kívánta népszerűsíteni a cukrászok szakmai szervezete.

Az Év Fagylaltja versenyre idén öt kategóriában rekordszámú, összesen 90 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt összesen 130 féle fagylalt volt kóstolható az egész napos rendezvény alatt.

A fagylaltokat kiváló cukrászmesterekből álló Szakmai zsűri, Közönség zsűri és a Szakmai Szervezetek zsűrije is értékelte.

A Közönség zsűri tagjai voltak:

Hajduch-Szmola Patrik, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség lelkésze, Wittman Krisztián, magyar válogatott kosárlabdázó, a KTE Kosárlabda Klub csapatkapitánya, Szabó Dorottya, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze, Varga-Huszti Máté, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze, Szappanos Benedek, a Bács-Kiskun Megyei TIT szakmai igazgatója, Jánosi István önkormányzati képviselő, sportért felelős tanácsnok.

A versenyzők kreativitása ismét határtalan volt, a pikánsan ízesített sárgabarack fagylaltok mellett szinte minden fajta magyar és egzotikus gyümölcs előfordult olajos magvakkal, zöldfűszerekkel kombinálva. Az olajos magvak közül sláger volt a tökmag, a mandula, a dió, kesudió és a pekándió. A fűszerek között felbukkant a rozmaring, babérlevél, borókabogyó, rózsabors, timutbors, szecsuáni bors, sőt a fügelevél is.

A fagylalt bemutatókon a tavalyi győztes Sütőtökös mandula fagylalt dió variációkkal” mellett „Magas gyümölcs és rosttartalmú sorbeteket és zöldségfagylaltokat” is megismerhettek a látogatók, valamint bemutatkozott a Gelato World Cup – Fagylalt Világbajnokságon bronzérmet nyert magyar csapatKaramellizált fehércsokoládé fagylalt exotic szósszal és mandularopogóssal” fagylaltja is.

A rendkívül erős mezőnyben a következő eredmények születtek:

 „A” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye

Ebbe a kategóriába olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.

  • Aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese: TÖKMAG SORBET PIROSBOGYÓS GYÜMÖLCSÖKKEL – Bergmann Nándor - A Kis Bergmann Cukrászda, Balatonfüred
  • Ezüstérem: MEGGYES PEKUCCINO – Vadócz Jenő – Promenád Kávéház, Balatongyörök
  • Bronzérem: SZERENÁD – Damniczki Balázs – Damniczki Cukrászda, Székesfehérvár

PUS15600

„M”- Mentes kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye (Hozzáadott cukor, glutén, laktóz és tejfehérje mentes fagylalt kategória)

  • Aranyérem: SÁRGABARACK LIME MARACUJA – Marsa Éva Heléna – Vanília & Gelarto, Nagykőrös
  • Ezüstérem: MÁNGÓ – Böröczky-Asztalos Ágnes – Margaréta Fagyizó, Balatonszemes
  • Bronzérem: REBARBARÁS MAKADÁMIA – Kovács Roland – Krém Cukrászda, Székesfehérvár

„Sárgabarack” kategória:

Ebben a kategóriában a cukrászdák, fagylaltozók, illetve alapanyaggyártók, forgalmazók is indulhattak olyan fagylaltokkal, amelyek természetes alap és járulékos anyagokkal, természetes stabilizátorokkal készültek.

  • Aranyérem: MÁMOROS MARILLEN – Márton Sándor – Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred
  • Ezüstérem: KAJSZIBARACK DIÓ VÁLOGATÁSSAL – Kádár Ferenc – m-Gel Hungary Kft., Budapest
  • Bronzérem: KECSKEMÉTI ARANY-BARACK – Papp Balázs – Mester Étterem és Cukrászda, Marcali

„C” kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye

  • Aranyérem: MÉZES MADZAG – Nagy László – Békás Kft., Budapest
  • Ezüstérem: NAPIMÁDÓ (SUNLOVER) – Szabados Norbert – König-Units Kft., Üllő
  • Bronzérem: COCOBELLO (FEHÉRCSOKOLÁDÉS KÓKUSZ, EGZOTIKUS GYÜMÖLCSÖKKEL – Rétfalvi Attila – Master Martini Hungary Kft., Budapest

„C/M-Mentes” kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye

  • Aranyérem: MAMBA (MANGÓ, MARACUJA, BAZSALIKOM) – Rétfalvi Attila – Master Martini Hungary Kft., Budapest
  • Ezüstérem: ANANÁSZ-KÓKUSZ SORBET – Horváth Diána – m-Gel Hungary Kft., Budapest
  • Bronzérem: VÉRNARANCS – Gangel András – m-Gel Hungary Kft., Budapest

Különdíjak:

  • Közönségdíj: KECSKEMÉTI SÁRGABARACKOS GOMBÓC DIÓBUNDÁBAN – Szabados Norbert – König-Units Kft., Üllő
  • Szakmai szervezetek különdíja: TÖKMAG SORBET PIROSBOGYÓS GYÜMÖLCSÖKKEL – Bergmann Nándor - A Kis Bergmann Cukrászda, Balatonfüred
  • Kecskemét Megyei Jogú Város különdíja: KECSKEMÉTI MOSOLYGÓS BARACK – Pokoraczki Ágnes – Bahama Kézműves Fagyizó, Újfehértó
  • Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Különdíja: KECSKEMÉTI ARANY-BARACK – Papp Balázs – Mester Étterem és Cukrászda, Marcali

 

tokmag sorbet pirosbogyos gyumolcsokkel s sargabarack lime maracuja s

mamoros marillen s kecskemeti sargabarackos gomboc diobundaban s

kecskemeti mosolygos barack s kecskemeti arany barack s

Bővebb információ: Selmeczi László +36 70 977 0050, Erdélyi Balázs +36 30 549 4000

MCI logó fehér

 

Kedves Tagjaink!

Szeretettel meghívjuk Önöket Tavaszi szakmai napunkra, melynek keretében Rendkívüli Közgyűlést is tartunk.

A Rendkívüli Közgyűlés indoka: a 2024. február 12-én tartott éves Közgyűlésünkön elfogadott Alapszabályunk változás bejegyzési kérelmével kapcsolatban a Fővárosi Törvényszék hiánypótlásra hívta fel Ipartestületünket, melynek értelmében az Alapszabályban kisebb, technikai jellegű módosításokat kell elfogadnia a Közgyűlésnek.

A Rendkívüli Közgyűlés meghívóját és napirendjét, valamint a módosított Alapszabály tervezetet a cikk alján letölthetik. Az Alapszabály tervezetben a módosításokat kiemelt, dőlt betűvel jelöltük.

A Szakmai Nap programja:

Helyszín: ANDRETTI KÁVÉZÓ - 1047 Budapest, Váci út 13.

Időpont: 2024. május 13. (hétfő)

Érkezés, vendégvárás: 9:30

PROGRAM:

10:00-10:40

EPR rendszer a gyakorlatban – a vendéglátó vállalkozások szempontjából
Előadó: Bujtor Tibor - MOHU Üzletfejlesztési Szenior Szakértő

10:40-10:50

Rendkívül közgyűlés a kiküldött napirendek és meghívó szerint

10:50-11:30

Fagylalt egyensúly számítás a gyakorlatban

Fagylalt mérés vs. gombócolás – gazdaságos fagylaltértékesítés; fagylaltkóstoló
Előadó: Damniczki Balázs cukrászmester, élelmiszermérnök – Damniczki Cukrászda, Székesfehérvár

A fagylalt értékesítés modern eszközei és technológiái
Előadó: Gergulás Attila – Jégkuckó Cukrászat, Pécs

11:30-12:00

A Világbajnoki bronzérmes magyar fagylaltcsapat élménybeszámolója – a versenyfagylaltok kóstolásával
Előadók: Somogyi Renáta, Fodor Sándor, Füredi Krisztián, Gácsi Zoltán

12:00-12:30

Hivatalos Kiemelt Támogatónk, az IREKS-STAMAG KFT bemutatója

GELATOP desszertfagylaltok. Sajttorta variációk. Előadó: Benkő Péter cukrászmester

12:30-13:00

Hogyan lehet a webáruházas rendeléseket kényelmesebben kezelni? - Hivatalos Informatikai Partnerünk, a Parola Kft előadása

Előadó: Kácsor András

13:00-14:00

Ebédszünet – minden kedves résztvevőt finom pizzával, kávéval, üdítővel kínálunk Ezüst Fokozatú szponzorunk, az Andretti Üzletház jóvoltából

14:00-14:30

Az Indonéz munkaerőben rejlő lehetőségek – Miért foglalkoztassunk indonéz munkaerőt a cukrászatokban? 

Előadó: Tóth Tihamér Tamás igazgató, Hotel Therma

14:30-15:00

FÓRUM – interaktív beszélgetés aktuális kérdésekről

Erdélyi Balázs szakmai elnök, Selmeczi László társelnök

A részvétel tagjaink számára díjtalan, de regisztráció köteles. Egy tagvállalkozástól max. 2 fő jelentkezését tudjuk fogadni!

Kérjük, 2024. május 8-ig regisztrálják részvételi szándékukat a résztvevők létszámának megadásával a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Várjuk Önöket szeretettel!

A meghívót és a Közgyűlés napirendjét, valamint az Alapszabály módosítás tervezetet alább letölthetik.

ÉF logo

A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, a fagylaltkészítő mesterek megismertetése a fogyasztókkal.

Az idei kiírás és a verseny is eltér az előző évhez képest, kérjük, figyelmesen olvassák el!

Az Év Fagylaltja versenyt a tavalyi évhez hasonlóan ismét „fesztivál” jelleggel rendezzük meg egy városi rendezvény keretében, ahol a versenyzők a nézők előtt készítik el a versenymunkáikat, hogy a fogyasztók is jobban megismerhessék a fagylaltkészítés rejtelmeit. Egy teljesen felszerelt fagylalt laboratóriumot telepítünk a helyszínen, ahol három professzionális fagyasztógépen folyik majd a verseny reggeltől kora délutánig. Ezt követően különböző fagylalttal kapcsolatos szórakoztató és egyben edukatív bemutatókat is szervezünk, továbbá egy szakmai kiállítás is színesíti a programot.  Az ide látogatókat különböző gyermek, zenei és kulturális programok is szórakoztatják a nap folyamán. Együttműködő partnerünk, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja a programok megvalósítását.

AZ ÉV FAGYLALTJA VERSENY KIEMELT TÁMOGATÓJA: logo

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTENREINK:Kecske Kecskemét címer   lechner kavehaz logo

A VERSENY IDŐPONTJA:         2024. május 24., péntek

A VERSENY HELYSZÍNE:         6000 Kecskemét, Főtér - Tér a Térben

A NEVEZÉSI HATÁRIDŐ:          2024. május 12., vasárnap 20:00

 

VERSENY KATEGÓRIÁK:

„A” KATEGÓRIA: CUKRÁSZDÁK, FAGYLALTOZÓK VERSENYE

Ebbe a kategóriába olyan fagylaltokkal lehet nevezni, amelyek természetes alap és járulékos anyagokkal, természetes stabilizátorokkal készülnek. (természetes kötőanyagok lehetnek például: szentjánoskenyérmag liszt, guarmag liszt, lenmagliszt, agar-agar, pektin stb., illetve ezeknek - akár cégek által gyártott - keverékei (pl. „Neutro”-k) használata is engedélyezett (maximum 10 g/liter adagolásban).

A tejes fagylaltok főzéssel készülhetnek, lehetőleg tojás felhasználásával.

A fagylaltok kizárólag saját készítésű öntetekkel, variegátókkal ízesíthetők és díszíthetők.

A 90-100% gyümölcstartalmú gyümölcspürék és gyümölcsvelők használata is megengedett!

Gyümölcs fagylaltoknak a késztermék tömegéhez viszonyítva minimum 30% jelleget adó gyümölcsöt kell tartalmaznia (csak a citrusféléknél lehet ennél kevesebb).

A fagylaltokhoz nagyobb adagolású fagylalt bázis alap (pl. 50-es, 100-as adagolású), növényi eredetű habalap, hozzáadott növényi zsiradék (kivéve olajosmagból készült olajok) aroma, mesterséges színezék NEM használható fel!

A fagylaltokat csak ehető anyagokkal lehet díszíteni úgy, hogy a díszítés a fagylalt adagolhatóságát ne akadályozza!

Cukrászdánként/fagylaltozókként ebben a kategóriában kettő fagylalt nevezhető a versenyre.

 

„M” („MENTES”) KATEGÓRIA: CUKRÁSZDÁK, FAGYLALTOZÓK VERSENYE

„Mentes” fagylaltok kategóriája, azaz „hozzáadott cukor, glutén, laktóz és tejfehérje mentes fagylalt” kategória.

A fagylaltok nem tartalmazhatnak hozzáadott: cukrot, glutént, laktózt, tejfehérjét és kényelmi termékeket. Cukor helyett a következő édesítőszerek használhatók: xilit (nyírfacukor), eritrit, stevia (szteviol-glikozid), maltit (maltitol).

A fagylaltokat csak ehető anyagokkal lehet díszíteni úgy, hogy a díszítés a fagylalt adagolhatóságát ne akadályozza!

Cukrászdánként/fagylaltozókként ebben a kategóriában kettő fagylalt nevezhető a versenyre.

 

„C” KATEGÓRIA: ALAPANYAG GYÁRTÓK, -FORGALMAZÓK VERSENYE

Ebbe a kategóriába alapanyag gyártók, illetve alapanyag forgalmazók nevezhetnek.

A fagylaltoknál alapanyag megkötés nincs.

A fagylaltokat csak ehető anyagokkal lehet díszíteni úgy, hogy a díszítés a fagylalt adagolhatóságát ne akadályozza!

Cégenként kettő szabadon választott fagylalt nevezhető a versenyre.

A versenyzők csak készen hozott fagylalttal indulhatnak!

MOT logo W

A Magyar Cukrász Ipartestület tizennyolcadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A versenyt óriási népszerűségnek örvend, évről évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják az ünnepi tortát.

A versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat vár az Ipartestület.

Az első zsűrizési kör élőben, szakmai közönség előtt került megrendezésre a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállításon.

A nevezett torták vitrinekben voltak kiállítva, a szakmai közönség és a sajtó munkatársai is megtekinthették őket. A zsűrizés folyamán a versenyzők és a látogatók is láthatták, hallhatták a versenymunkák értékelését. A közönség a nézőtérről, kivetítő segítségével követhette az eseményt.

A 2024. évi versenyünket témaköre a „Szuperélelmiszer” volt, hogy a gazdag beltartalmi értékekkel rendelkező magyar alapanyagokra hívják fel a szervezők a figyelmet. Olyan új, kreatív tortákkal lehetett nevezni, melyek jellegzetes, meghatározó ízeit az alábbi alapanyagkosarakban felsorolt, hazai „szuperélelmiszernek” számító alapanyagok alkotják.

Az alábbi alapanyagkosarakból minimum kettő alapanyagot fel kellett használni a nevezett tortáknál:

-     bogyós gyümölcsök: áfonya, feketeribizli, csipkebogyó, szeder,

  • gabonák, magvak: kendermag, lenmag, tönköly, köles,
  • zöldségek: cékla, sütőtök, sárgarépa, édesburgonya,
  • olajos magok: dió, mandula, tökmag, mogyoró.

Felhasználásra javasolt további alapanyagok voltak: homoktövis, berkenye, kökény, méz, mák, egres, szamóca, málna, aszalt szilva, kékszőlő, étcsokoládé, zab.

Idén is rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a versenyzők az ország minden területéről, a versenyre 31 torta nevezése érkezett.

A nevezők cukrászok kreativitását dicséri, hogy az összes kötelezően választható, illetve szinte mindegyik javasolt alapanyag szerepelt a nevezett tortákban, különböző kombinációkban.

Különösen népszerű volt a cékla, a sárgarépa, a mák, a sütőtök, az áfonya és a dió felhasználása.

Az idei döntős torták a következők:

  • ÁRVÁCSKA – Paál Fanni, Kiss Gabriella – Dobay Cukrászda, Budapest
  • FEKETE GYÖNGY – Novák Ádám, Domonkos Noémi – REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged
  • HETEDHÉT – Herbai Ramóna – Forza Italia Kft., Budapest
  • MÁKVIRÁG – Kovács Alfréd – Édes Vonal, Vác
  • RIGÓFÜTTY – Fodor Sándor – Habcsók Cukrászda, Budapest
  • TÖKIBOGYÓ – Szoljár Csaba – Solier Café - Gödöllő

arvacska web honlap fekete gyongy web honlap

hetedhet web honlap makvirag web honlap

rigofutty web honlap tokibogyo web honlap

A zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választotta ki a zsűri az hat tortát, ezeket a második körben újra kóstolják, és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.

Kedves Tagjaink!

Szeretettel várjuk Önöket a Közgyűlésünket megelőzően szponzoraink és partnereink kiállítására, mely a közgyűlési terem előtti foyer-ben, illetve az abból nyíló különteremben tekinthető meg.

Borító prosi2024

A szakmai kiállítás 10:00 órától 17:00 óráig tart nyitva.

Rekord mennyiségű, 24 szponzor és partner cég képviselőivel találkozhatnak, így lehetővé válik a személyes kapcsolatfelvétel, a termékek megismerése, az üzletkötés, valamint a szakmai kapcsolatok ápolása.

A cikk alján letölthető a Kiállítói prospektus, melyben a kiállító cégek bemutatkozását tekinthetik meg.

A prospektusban szereplő cégeken túl az Aromitalia, a Martin Braun Kft. és a T. Nagy Tamás Kft. is kiállít a rendezvényen.

Szintén invitáljuk Önöket Hivatalos Kiemelt Támogatónk, az Ireks-Stamag Kft. előadására a Közgyűlést megelőzően.

Jankó Miklós úr, az Ireks-Stamag Kft. ügyvezetője tart Önöknek előadást a következő címmel:

„Az IREKS-STAMAG Kft. szerepvállalása a duális képzés területén, kapcsolatépítés, rendezvények, partnerség, látványos eredmények.”

Az előadás időpontja: 13:30

Helyszíne: HUNGUEST BÁL RESORT – Közgyűlési terem

Várjuk Önöket szeretettel!

mct logo egy csepp logo frissitett yellow circle 2 MCI logó

Az egészségtudatos és korszerű táplálkozás melletti elköteleződés jegyében, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány kezdeményezésére és azzal együttműködésben a Magyar Cukrász Ipartestület ismét meghirdeti a Magyarország CukormentesTortája versenyt.

Az Erős Antónia által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány a cukorbetegség megelőzéséért és korai felismeréséért küzdő nonprofit szervezet. Hazánkban legalább 1,5 millió embert érint a diabétesz: számukra nem javasolt a hozzáadott cukorral készült édességek fogyasztása. A program a cukorbetegek mellett azoknak is alternatívát kínál, akik szeretik az édességeket, de fontos nekik, hogy ne cukorral és finomított fehér liszttel készült desszertet válasszanak.

A program célja még a cukrászok egészségtudatos táplálkozás iránti elkötelezettségének erősítése, ennek érdekében új, hozzáadott cukor nélküli receptek és technológiák bevezetése a cukrászatokba. A verseny nyílt: az Ipartestület tagjain kívül is nevezhetnek cukrászdák, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások. Magánszemélyek nevezését élelmiszerbiztonsági szempontok miatt nem tudjuk fogadni. A nevezés díjtalan, több tortával is lehet nevezni. A nyertes torta lesz 2024. év Magyarország Cukormentes Tortája.

A nyertes recept idén is meghatározott feltételek szerint csak az Ipartestület tagjai számára biztosított, akik a tortát 2024. augusztus 20-tól árusíthatják. Az alapítvány továbbá (mint a projekt ötletgazdája) vállalja, hogy széles körben ismertté teszi a programot, és országos kommunikációval támogatja annak népszerűsítését. Az alapítvány fenntartja a jogot a torta nevének megváltoztatására.

Új, kreatív ötleteket, elsősorban hazai alapanyagokból készülő, az ünneppel összefüggésbe hozható tortákat várunk. A bírálati szempontok között szerepel az ízvilág és a kivitelezés mellett a szénhidrát- és az energiatartalom, valamint az előállítási költség és az alapanyagok kiegyensúlyozott aránya is. A versenyre csak olyan tortával lehet nevezni, amely megfelel a vonatkozó rendeletben szereplő, hozzáadott cukrot nem tartalmazó kategóriának (ld. 1924/2006/EK rendelet, rövid kivonat a 2. számú mellékletben). A nevezett torták megfelelését a recept alapján a program dietetikusa bírálja el. A győztes tortát független élelmiszer laboratóriumban vizsgálják be. A rendeleti kategória megnevezése és rövid leírása megjelenik a győztes torta kommunikációjában. A nevezést a torta zsűrizése előtt elektronikus formában kell elküldeni. Ebben szerepelnie kell a cukrászda vagya vendéglátó egység, és a tortát készítő, ott dolgozó cukrász/cukrászok nevének.

Nevezési határidő: 2024. március 25.

Nevezni recepttel, az elkészítés pontos technológiai leírásával és a két fotóval (egész torta és szelet), valamint, valamint a kitöltött nevezési lappal a következő e-mail címen lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A nevezési lap a cikk alján letölthető. Kérjük, a jelentkezés előtt a torta elnevezését ellenőrizzék, hogy nem esik-e védjegyoltalom alá. Előzetes tápanyagszámítást nem kérünk.

A nevezés tartalmát és formai követelményeit tartalmazó részletes versenykiírás a cikk alján szintén letölthető.

Minden pályázó nevezését szeretettel várjuk!

Egy Csepp Figyelem Alapítvány és Magyar Cukrász Ipartestület 

MCI logó fehér

 

Kedves Tagjaink!

A cikk alján letöthetik a 2024. február 12-i Közgyűlés napirendi pontjait és határozat javaslatait.

Közgyűlés ideje: 2024. február 12. - 13:00 óra

Közgyűlés helyszíne: HUNGUEST HOTEL BÁL RESORT ****

Cím: 8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 14.

Amennyiben a Közgyűlés 13:00 órakor nem határozatképes, úgy megismételt Közgyűlés megtartására ugyanazon helyszínen és napon 14:00 órakor kerül sor, mely a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

Amennyiben szállást és/vagy étkezést szeretnének rendelni, kérjük, hogy a korábbi hírleveleinkben küldött, illetve honlapunkról is letölthető jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) jelezzék azt számunkra.

Felhívjuk figyelmüket, hogy étkezést a helyszínen nem tudnak kérni, azt előre szükséges megrendelni!

Szintén alább letölthető az Ipartestület egységes szerkezetbe foglalt alapszabály tervezete.

Az Elnökség az Alapszabályunk felülvizsgálatáról, és szerkezeti, valamint kisebb tartalmi átdolgozásáról hozott határozatot. A felülvizsgálatot egyrészt az indokolta, hogy az 1990-es években eredetileg elfogadott alapszabályban a célok és feladatok között olyan meghatározások is szerepeltek, melyek már idejüket múlták, így aktualizálásuk szükségessé vált.

Másrészt az Ipartestület szervezeti felépítésének szintén többszöri változása miatt néhol kisebb következetlenségek alakultak ki a szövegezésben, valamint a Polgári Törvénykönyv és a Civil Törvény rendelkezéseinek korábbi változásai is szükségessé tették a jogszabályoknak való megfelelés biztosítását.

Az ügyvédi felülvizsgálat és átdolgozás megtörtént, az egységes szerkezetbe foglalt alapszabályt csatoltan küldjük, melyet a Közgyűlésnek kell elfogadnia.

A lényegi változások vastag dőlt betűvel vannak jelölve a dokumentumban.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a KSH által megállapított éves infláció 17,6 % volt 2023-ban, de az Ipartestület és a Mestercukrász Kft. megnövekedett költségei ellenére is sikerült stabil gazdálkodást folytatnunk 2023-ban, így az Elnökség 2024-re NEM terjeszt a Közgyűlés elé tagdíj emelési javaslatot, ezzel is támogatva a sok nehézséggel küzdő cukrász vállalkozások működését! A módosított alapszabályban szereplő éves inflációkövető tagdíj emelés csak jövő évtől, 2025-től válik hatályossá, amennyiben azt a Közgyűlés elfogadja.

Az Ipartestület, valamint a Mestercukrász Kft. 2023-as gazdálkodási adatait, valamint a 2024-es költségvetés tervezetet tartalmazó táblázat a cikk alján szintén letölthető.

A Kézműves Cukrászatért Alapítvány kuratóriumában és felügyelő bizottságában személyi változások történnek, ezért az Alapítvány alapító okiratát is módosítani szükséges.

Az egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirat alább szintén letölthető. A változások vastag piros betűvel vannak jelölve a szövegben.

Az egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okiratot a Közgyűlésnek kell elfogadnia.

Várjuk Önöket szeretettel Közgyűlésünkön!

logo GWC contorno bianco bassa 2 GWC MAX 4766

Az Európa-bajnoki bronzérem után a Somogyi Renáta, Gáborecz István, Fodor Sándor, Gácsi Zoltán, Füredi Krisztián összeállítású magyar csapat világbajnoki bronzérmet szerzett az olaszországi Riminiben zajló 10. jubileumi Gelato World Cup-on.

A tavaly megnyert Európa-bajnoki bronzérem biztosította a továbbjutást a világbajnoki döntőbe, ahol újabb szenzációs sikert ért el a magyar csapat.

A második helyen Dél-Korea csapata végzett, míg az arany érmet a címvédő Olaszország szerezte meg ismét.

A magyar csapat produkciójának tematikája „Alice in Wonderland”, azaz Alice Csodaországban volt, minden versenyfeladat a meseregény témájához illeszkedett.

A négy napos megmérettetésen dekorált fagylalt tégelyt, fagylalt tortát, fagylalt pohárdesszertet, háromfajta meleg előételt gourmet sós fagylalttal kombinálva, jégszobrot, csokoládé artisztikai díszmunkát, grillázs és karamell felhasználásával készült szobrot, valamint egy „meglepetés” alapanyag felhasználásával készült tejes és vizes bázisú fagylaltot kellett készítenie a csapatoknak, a választott tematikájukhoz illeszkedően.

A Gelato World Cup-ot 2003 óta, kétévente rendezik meg. A versenyre a világ minden tájáról érkeznek cukrász szakemberek, hogy felhívják a figyelmet a hagyományos kézműves fagylalt kiválóságára, hozzájáruljanak az ágazat szakmai fejlesztéséhez, és hogy bemutassák a legújabb fagylalt trendeket.

További információ: Somogyi Renáta csapatkapitány +36 30 240 2672

GWC MAX 4395 GWC MAX 2895

GWC MAX 4598 GWC MAX 4709

Nagy felbontású további képek a következő linken érhetők el: 

https://drive.google.com/drive/u/2/folders/1S4nPwEK7gAEsxLfo7feH0x3YJTTxH0U_

Forrásmegjelölésként kérjük használják: www.gelatoworldcup.com 

kozgyules meghivo

Kedves Tagjaink és Partnereink!

Szeretettel invitáljuk Önöket éves Közgyűlésünkre és kísérőprogramjaira. Nagy örömmel jelentjük be, hogy idén is a teljes programot megtartjuk, a Cukrászbállal együtt, így felszabadultan és vidáman élvezhetjük egymás társaságát egy kitűnő vacsora és kiváló élőzene kíséretében akár a táncparketten is.

Az elmúlt év is rengeteg programmal, eseménnyel és eredményes munkával telt. Szeretnénk ezeket az eredményeket bemutatni Önöknek és megtervezni a következő évet, mely reményeink szerint újabb sikereket tartogat az Ipartestület és ezzel együtt az Önök számára.

Örömmel tapasztaljuk, hogy újra erősödik a közösségi érzés tagjaink között, egyre aktívabbak programjainkon és azonosulnak céljainkkal. Kérjük, minél többen jöjjenek el, vegyenek részt közgyűlésünkön, hiszen az eredmények és sikerek közösek, csakúgy, mint a jövőnk, minden Önökért történik. Továbbra is csak összefogással tudunk sikereket elérni.

A tavalyi sikeres és jó hangulatú program után az Elnökségünk úgy döntött, hogy visszatérünk idén is Balatonalmádiba.

Az Ipartestület 2024. évi Közgyűlését és kísérő rendezvényeit 2024. február 11-13. között, ismét a HUNGUEST BÁL RESORT**** -ban tartja.

Cím: 8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 14.

A Közgyűlés időpontja: 2024. február 12. hétfő, 13:00 óra. A közgyűlést határozatképtelenség esetén 14:00 órára halasztjuk.

A Közgyűlés estéjén ismét megtartjuk CUKRÁSZBÁLUNKAT is, ahol kitűnő ételek és italok mellett hangulatos ÉLŐZENE és tombolasorsolás is biztosítja az Önök felhőtlen szórakozását.

A talpalávalót egész este a fergeteges hangulatot teremtő Búgócsiga zenekar szolgáltatja. A részvételi díj ezen felül tartalmazza a welcome drinket és az éjféli büfét is. Tombolasorsoláson értékes nyeremények várhatók!

Jelentkezési határidő: 2024. február 1.

A mellékelt jelentkezési lapon kérjük naponként külön feltüntetni, hány szobát rendelnek, illetve hány fő kívánja igénybe venni az étkezéseket. Jelentkezési határidő: 2024. február 1.

A mellékelt jelentkezési lapokat e-mailen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) szíveskedjenek visszaküldeni.

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idei évben is partnereink kiállítása kíséri a Közgyűlést. 2024. február 12-én (hétfőn) reggel 9:00-17:00 óra között nyílik lehetőség a személyes kontaktusra, az ajánlatok megtekintésére.

Reméljük, hogy mindez szervesen hozzájárul ahhoz, hogy minden kedves kolléga, barát, rokon, ismerős, aki eljön, nagyon jól fogja érezni magát.

Bízzunk benne, hogy e három napot együtt, kellemes hangulatban fogjuk eltölteni, és élményekkel, energiával feltöltődve, újult erővel fogjuk folytatni a megkezdett 2024-es évet.

Előre is köszönjük támogatóink segítségét, a kiállítóink és kollégáink részvételét.

Az Ipartestület Elnöksége

A programokat, szállás és étkezési díjakat tartalmazó meghívót, valamint a jelentkezési lapot alább letölthetik.

Lábléc sweeTEN4.0

Kedves Tagjaink!

Az Ipartestület idén is sikeresen pályázott a Nemzeti Tehetség Program által kiírt tehetséggondozó programra, pályázati szám: NTP-TEHETSEG-23-0011

Az évek óta eredményes tehetséggondozó programunkat, így 2024-ben folytatni tudjuk.

Kérjük Önöket, hogy amennyiben látókörükben, műhelyükben motivált, tehetséges fiatalt ismernek, javaslatukkal támogassák részvételüket a programban.

A képzés tematikája:

  • a magyar tradicionális cukrászat bemutatása, hungarikumok a cukrászatban (elmélet, gyakorlat)
  • az innováció megjelenése a modern/ egészséges táplálkozási szokások tükrében (elmélet, gyakorlat)
  • gazdasági, vállalkozási ismeretek
  • pszichológiai tréning (önkép megismerése, retorikai ismeretek, érvelési attitűdök erősítése)
  • szakmai eseményeken részvétel

A program januárban indul, 3 hetente 1 napot tervezünk és júniusban zárul.

Várjuk visszajelzésüket, javaslataikat.

A jelentkezőktől egy CV-t, egy motivációs levelet és Önöktől egy ajánló levelet kérünk.

Jelentkezési határidő: 2024. január 10.

A jelentkezéseket erre az email címre várjuk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üdvözlettel

Magyar Cukrász Ipartestület

Vojtek Éva projektfelelős

Bővebb felvilágosítás: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

ADVENTI PIRKADAT, DIÓS és MÁKOS – Az Év Bejglije 2023. verseny eredményei

Sajtóközlemény

ÉB logo

A Magyar Cukrász Ipartestület az idén negyedik alkalommal hirdette meg az Év Bejglije versenyt cukrászdák, vendéglátóhelyek és kézműves pékségek számára.

Az Ipartestület népszerű szakmai versenyei – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája versenyek – mellett ennek a megmérettetésnek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló alapanyagokból készült ünnepi süteményekre, és népszerűsítse a kézműves bejglit az igazi minőséget kereső fogyasztók körében.

A versenyre olyan termékekkel nevezhettek cukrászdák, melyek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/16-1 számú előírásában foglaltaknak, hiszen a bejgli a Magyar Élelmiszerkönyvben „védett” termék, melyet szintén az Ipartestület kezdeményezett.

„Hagyományos diós”, „Hagyományos mákos” és „Ínyenc” kategóriában lehetett nevezni a versenyre.

Az Ínyenc kategóriában bármely olyan ízesítésű és töltelékű bejglivel lehetett nevezni, aminek a jellegét meghatározó alapanyaga szerepel az Élelmiszerkönyv irányelvében felsorolt felhasználható anyagok között. Ilyenek pl. a dió és mák mellet a gesztenye, a gyümölcs és gyümölcskészítmények, a kakaó- és csokoládétermékek, fűszerek, citromhéj, mazsola, méz, olajos magvak, tej és tejtermékek. Ebben a kategóriában indulhattak a vegyes töltelékű, különleges bejglik is.

Kategóriánként három fős zsűri értékelte a versenymunkákat. A három kategóriában idén több mint 50 bejglit kóstolt és értékelt a neves szaktekintélyekből álló zsűri, akik mellé „műkedvelő” zsűritagok is csatlakoztak.

A zsűri tagjai voltak:

  • Auguszt Flóra cukrász – Belvárosi Auguszt Cukrászda, Budapest
  • Babik Edit – főtitkár, Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány
  • Barta Enikő cukrász - Desszert by Sugar & Candy, Szeged
  • Gyuris László cukrászmester - A Cappella Cukrászda, Szeged
  • Harsányi Levente rádiós, televíziós műsorvezető, és egyben cukrász kolléga
  • Karl Zsolt cukrászmester - Karl Cukrászda, Dunaharaszti
  • Kiss Zoltán cukrászmester – Családi Kiss Cukrászat, Lajosmizse
  • Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke
  • Mészáros Gábor cukrászmester – Mészáros Cukrászda, Szombathely

Az ínyenc kategóriában több különleges ízkombinációval neveztek a kreatív szakemberek.

 

Ireks kiemelt

 

Parola 

 

Nissan oldalra

 

 

Sanremo oldalra 

 

Bulfoni

 Debic

 Goodwill oldalra

 

Gyertyakovács jobbra

  

kogép platina OLDALRA

 

 Zeelandia

 

 

MasterMartini oldalra

 

Progép oldalra

 

König oldalra 

Puratos OLDALRA

 

Andretti

 

 Dawn_oldalra.jpg

kEN

 

 Robotcoupe

 

Assist trend 

 

Martinbraun

Vissza a tetejére