MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET

Kedves Tagjaink!

Háromfordulós zsűrizési körben idén is kiválasztottuk Magyarország Tortáját, valamint az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal együttműködve a „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny győztesét.

A torták hivatalos sajtótájékoztatója várhatóan 2018. augusztus 1-én lesz, a Parlament Vadásztermében. Eddig az időpontig a nyertes tortákat nem hozhatjuk nyilvánosságra. A pontos időpontról a későbbiekben tájékoztatni fogjuk Önöket.

A torták 2018. augusztus 18-tól lesznek árusíthatók. A recepteket kizárólag tagjainknak adjuk ki, a jelen tájékoztatóban leírt módon. A receptek csak az év végétől lesznek sajtó nyilvánosak.

Annak érdekében, hogy tagjaink megfelelően fel tudjanak készülni a torták elkészítésére, 2018. július 10.-től a recepteket, technológiát jelszóval védve feltesszük honlapunkra (www.cukraszat.net), a Magyarország Tortája/2018/Magyarország Tortája 2018 illetve a Magyarország Tortája/2018/Magyarország Cukormentes Tortája 2018 menüpontok alá.

Ahhoz, hogy megkapják a megtekintéshez és letöltéshez szükséges jelszót, a fenti menüpontok alatt található nyilatkozato(ka)t aláírva küldjék vissza számunkra szkennelve e-mailen, vagy postai úton.

A nyilatkozat(ok) kézhezvétele után az egyéni felhasználónevet és jelszót/jelszavakat e-mailen fogjuk Önöknek elküldeni, melyek segítségével jelentkezzenek be a honlapunkon a főoldalon jobb oldalon, vagy a „BELÉPÉS” menüpontban található „Bejelentkezés” ablakban. Ezután már hozzáférhetnek a recepthez.

A Magyarország Tortája és a Magyarország Cukormentes Tortája receptjeihez külön nyilatkozat tartozik.


Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy felhasználónevet és jelszót csak azon tagjainknak adunk, akiknek a kiszámlázott tagdíja rendezve van.

Magyarország Tortájának elkészítéséhez technológiai segítséget kaphatnak a menüpont alá a későbbiekben felkerülő videóból, és fázisfotókból. Magyarország Cukormentes Tortájáról szintén fázisfotók kerülnek fel a menüpontba. Bemutató sütést fogunk tartani mindkét torta elkészítéséről július végén, vagy augusztus elején, a pontos időpontról és helyszínről a későbbiekben tájékoztatást küldünk.

A torták alapanyagairól ajánlatot kértünk partnereinktől, a beérkezett ajánlatokat szintén ezekben a menüpontokban tekinthetik meg bejelentkezés után.

A nyilatkozato(ka)t visszaküldő cukrászdákat úgy vesszük, hogy jelentkeztek az adott torta készítésére és árusítására augusztus 18-tól. Amennyiben a receptek ismeretében mégis úgy döntenek, hogy nem készítik a tortát, kérjük, jelezzék azt az Ipartestületi iroda bármelyik elérhetőségén 2018. augusztus 7-ig.

A nyilatkozatban jelezzék, hogy hány darab tortatáblát igényelnek a Magyarország Tortájához.
A táblákat díjtalanul biztosítjuk. A tavaly bevezetett új formátumú, az ipartestület logójával ellátott táblákat készítünk, melyek praktikusabban használhatók. A kommunikációs kampányban is az új tábla szerepel majd, a vendégek ezt fogják keresni.

Azon tagjainknak, akik visszaküldik a nyilatkozato(ka)t, és nem jeleznek vissza, augusztus 7. után postai úton elküldjük a tortákhoz tartozó süteményes táblákat. A Magyarország Tortájáról kinyomtatható plakátot e-mailen küldjük, a „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny győzteséről a plakátot az Egy Csepp Figyelem Alapítványtól kapják meg. A plakátokat kérjük, hogy helyezzék ki cukrászdájukban.

Kérjük szíves megértésüket, ezek az intézkedések az ÖNÖK ÉRDEKÉBEN történnek, azért, hogy „Magyarország Tortája” és „Magyarország Cukormentes Tortája” minőségét megóvjuk, és az elkövetkező években is a vásárlók, és ezáltal a cukrászdák kedvenc termékei közé tartozzanak.
Ez mindannyiunk közös érdeke.

Az akcióban résztvevő cukrászdák listája (amennyiben időben jelentkeznek), felkerül az Ipartestület honlapjaira, valamint a cukormentes tortát készítő cukrászdák listája felkerül még a www.magyarorszagcukormentestortaja.hu weboldalra is.

Kérjük, hogy a recepteket saját érdekükben NE ADJÁK ÁT MÁSNAK, VALAMINT A HIVATALOS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓIG NE NYILATKOZZANAK SENKINEK MÉG A TORTÁK NEVÉRŐL SEM!

Kérjük, hogy időben küldjék vissza a nyilatkozatokat, hogy a receptekhez hozzáférjenek, mert lesznek olyan napok a nyár folyamán, amikor az ipartestületi iroda szabadság miatt zárva tart, ezeken a napokon nem tudunk Önöknek felhasználónevet és jelszót küldeni.

Kérdéseikkel forduljanak hozzánk bizalommal.

 

Ireks kiemelt

 

Parola 

 

Nissan oldalra

 

 

Sanremo oldalra 

 

Bulfoni

 Debic

 Goodwill oldalra

 

Gyertyakovács jobbra

 

 Zeelandia

 

 

MasterMartini oldalra

 

Progép oldalra

 

König oldalra 

 

Andretti

 

 Dawn_oldalra.jpg

kEN

 

 Robotcoupe

 

Assist trend 

 

Martinbraun

Vissza a tetejére