MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET

Hírek, információk

Az Ipartestület elnöksége úgy határozott, hogy a rendkívüli helyzet miatt, bár rendhagyó módon, de idén is megszervezi az Év Fagylaltja versenyt. A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése. Az idei kiírás és verseny sokban eltér a megszokottól, kérjük figyelmesen elolvasni! Idén kétfordulós lesz a verseny, egy régiós elődöntő után - ahol kész fagylaltokkal kell indulni – következik az Ipartestület székházában a döntő, amikor majd a tanműhelyben kell helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek.

Verseny kategóriák:

„I.” kategória: cukrászdák, fagylaltozók versenye (kétfordulós verseny)

Ebbe a kategóriába olyan fagylaltokkal lehet nevezni, amelyek természetes alap és járulékos anyagokkal, természetes állomány javítóval készülnek. (Természetes állományjavítók lehetnek  pl: szentjánoskenyérmag liszt, guarmag liszt, agar-agar, pektin, illetve ezeknek a cégek által gyártott keverékei, mint pl. „Neutro-k” használata is engedélyezett (max. 10 g / liter adagolásban). A tejes fagylaltok főzéssel készülnek, lehetőleg tojás felhasználásával. A fagylaltok kizárólag saját készítésű öntetekkel, variegátókkal ízesíthetők és díszíthetők.

90-100% gyümölcstartalmú gyümölcspürék használata megengedett!

Gyümölcs fagylaltoknak a késztermék tömegéhez viszonyítva minimum 30% jelleget adó gyümölcsöt kell tartalmaznia (csak a citrusféléknél lehet ennél kevesebb).

A fagylaltokat csak ehető anyagokkal lehet díszíteni úgy, hogy a díszítés a fagylalt adagolhatóságát ne akadályozza!

A fagylaltokhoz fagylalt bázis alap (pl. 50-es és 100-as adagolású), növényi eredetű habalap, hozzáadott növényi zsiradék, aroma, mesterséges színezék nem használható fel!

Cukrászdánként/fagylaltozókként két fagylalt nevezhető a versenyre.

___________________

„C” kategória: alapanyaggyártók, -forgalmazók versenye (egyfordulós verseny)

Ebben a kategóriában alapanyag gyártók, illetve forgalmazók nevezhetnek.

Cégenként két szabadon választott fagylalt nevezhető a versenyre.

A versenyző csak készen hozott fagylalttal indulhat.

A verseny az országos döntő napján lesz, az Ipartestület székházában.

A fagylaltoknál alapanyag megkötés nincs.

logo tempus erasmusplusz

Tisztelt Kollégák, Cukrászmesterek, Szakoktatók!

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete sikeresen pályázott a 2020. évben meghirdetett ERASMUS+ mobilitási programra.

A Pályázatunk címe: »Curiositas« avagy fenntartható fejlődési szemlélet a cukrász szakmában

A mobilitási program költségeit az EU finanszírozza.

A pályázatunk csoportjai különböző időpontokban és intervallumban tartózkodnak külföldön (2020- 2022 évben), erről bővebb információt Vojtek Éva ad, elérhetősége:+36-30-912-35-11

A gyakorlati helyszínek:

Olaszország – Roberto Catinari - a csokoládékészítés rejtelmeibe kapunk bepillantást (műhelymunka, üzemlátogatások)

Olaszország - ASOENOLOGI- Szicíliában a marsala bor készítésével, cukrászipari felhasználásáról szerzünk ismereteket

(üzemlátogatások)

Olaszország - Hotel Bacco - Amalfi és vidéke - modern és a régióra jellemző sütemények harmonikus találkozását ismerhetjük meg (üzem és szakiskolai látogatások)

Franciaország - Matyasy Patisserie - a francia minőség és elegancia egy Relais desserts tag szubjektív nézőpontján keresztül (műhelymunka, üzemlátogatások)

Franciaország - Zanin Patisserie - a francia minőség és elegancia egy Relais desserts tag szubjektív nézőpontján keresztül (műhelymunka, üzemlátogatások)

Olaszország - D.M.P. - A toszkán gasztronómia a livieto madre tükrében (tanfolyam, üzem és szakiskolai látogatások)

Olaszország - Luca Cantarin - Veneto tartomány jellegzetes alapanyagai, készítményei (tanfolyam, üzemlátogatások)

Kedves Tagjaink!

A mai naptól (05.17.) vidéken további enyhítéseket vezettek be és Budapesten is megszűnt a kijárási korlátozás, de továbbra is érvényben maradtak korlátozások.

Ezek alapján az Önöket érintő legfontosabb változások vidéken (Pest megye is ide értendő):

  • A vendéglátó üzlet belső (zárt) részében – így különösen az étteremben, a kávézóban, a cukrászdában, a büfében, a presszóban – a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett az alábbiak betartásával:
  • A vendéglátó üzlet belső (zárt) részében
  • a) az ott dolgozók – a vendégek által látogatható területen – kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni, és
  • b) a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező.
  • 2020. június 1. napjától a házasságkötés és a házasságkötést követő családi rendezvény vendéglátó üzletben, valamint szálláshelyen is megtartható, és azon zenés szolgáltatás biztosítható. A családi rendezvény során a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező.
  • Felhatalmazást kap a települési önkormányzat polgármestere, hogy a vendéglátóhelyek közterület-használatának elősegítésére, akár a rendelkezésre bocsájtott közterületek méretének növelésével, intézkedést tegyen.

Önöket is érintő fontos változások Budapesten:

  • Budapesten is megszűnik a kijárási korlátozás az alábbiak betartásával:
  • Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot (védőtávolság) tartani.

  • Mától (2020. május 4.) vidéken enyhültek a korlátozások
  • Rendelet a Széchenyi Kártya Program bővülő hitelkonstrukcióiról
  • Beruházások társasági adózási korlátjának enyhítése

Kedves Tagjaink!

Az előzetes sajtóinformációknak megfelelően, a mai naptól vidéken enyhültek a korlátozó intézkedések.

PEST MEGYE ÉS A FŐVÁROS KIVÉTELÉVEL MÁTÓL MEGSZŰNT A KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS, azonban a következő intézkedéseket be kell tartani:

„2. § (1) Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot (a továbbiakban: védőtávolság) tartani.

(2) Mindenki köteles üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni.

(3) A védőtávolság megtartása mellett a közterületek, parkok is látogathatóak.”

Különösen fontos Tagjaink számára, hogy - Budapest és Pest megye kivételével

„4. § (1) Valamennyi üzlet nyitva tarthat és a vásárlók által látogatható.

(2) A vendéglátó üzlet – így különösen az étterem, a kávézó, a cukrászda, a büfé, a presszó – kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett.

(3) A vendéglátó üzleten belül – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.”

Kedves Tagjaink!

Budapest Főváros Önkormányzata rendeletet hozott a száj- és orrnyílás takarásának kötelezővé tételéről, amely tegnaptól (04.27.) érvényes.

Értelmezésünk szerint a rendelet alapján a Budapesten üzemelő cukrászdákban a vendégtérben a személyzetnek, valamint az éppen bent tartózkodó és kiszolgált hat évnél idősebb vendégnek „a száj-és az orrnyílását – különösen textil vagy papír maszk­kal, sállal, kendővel, illetve bármely egyéb, a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszközzel – teljes egészében és folyamatosan el kell takarnia.”

Az 1. § 3. bekezdése szerint „Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni arra a sze­mélyre, akit másoktól egyébként a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszköz választ el, vagy fi­zikai akadály biztosítja a másoktól való legalább kétmé­teres távolság megtartását.”

Véleményünk szerint ez úgy valósítható meg, ha az élelmiszerboltok kasszáihoz hasonló módon, pl. egy plexilapot rögzítenek a kiszolgálás helyszínén, mely elválasztja a vásárlót a kiszolgálótól, és a kiszolgálás egy azon vágott nyíláson, ablakon át történik.

 Felhívjuk figyelmüket, hogy fenti tájékoztatások nem minősülnek hatósági állásfoglalásnak, jogi iránymutatásnak. A tájékoztatás szakmai álláspontot tükröz, amely egy esetleges jogvita esetén az eljáró bíróságot nem köti. Az előbbiekből következően levelünket szakmai álláspontunk részeként és nem kötelező jellegű iránymutatásnak szíveskedjenek kezelni és a jövőben használni.

A rendelet teljes szövege:

Kedves Tagjaink!

Ipartestületünk többször kért hivatalos állásfoglalást a fagylalt értékesítés ügyében.

A tagoktól kapott visszajelzések és tapasztalatok szerint önkormányzat függő, hogy hagyták-e a tölcséres fagylaltot értékesíteni, vagy nem foglalkoztak vele, mivel nincs egyértelmű szabályozás.

A múlt vasárnapi operatív törzs sajtótájékoztatón elhangzott Müller Cecíliától, hogy LEHET tölcsérben fagylaltot értékesíteni megfelelő feltételek mellett, úgyhogy ismét kértünk egy erre vonatkozó állásfoglalást, hogy ez legyen hivatalosan leírva valahol.

A kérdésre az Ügyeleti Központtól az alábbi választ kaptuk:

„Tisztelt Erdélyi Balázs!

Köszönjük megkeresését!

Az országos tisztifőorvos által elmondottak alapján valóban értékesíthető a fagylaltot akár tölcsérbe is, amennyiben betartják a kollégák az előírásokat és az óvintézkedéseket. Azonban szeretném felhívni a figyelmét, hogy a területileg illetékes rendőrség feladata a kiszolgálás módjának megítélése.

Üdvözlettel:

Ügyeleti Központ”

A sajtótájékoztatón az országos tisztifőorvostól elhangzott szöveget alább letölthetik, kérjük olvassák el figyelmesen!

A sajtótájékoztatót itt tekinthetik meg, kb. a 24. perctől releváns:

Megjelent a Kormány 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelete a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről is.

A rendelet szövege alább letölthető, kérjük egyeztessenek könyvelőjükkel az igénybe vehető könnyítésekről.

FONTOS! A rendelet 20.§-ának értelmében a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállaló után egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie a munkáltatónak:

20. § (1) A veszélyhelyzet fennállásának időszakában a veszélyhelyzetből kifolyólag fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállaló egészségügyi szolgáltatásra jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben 2020. május 1-jétől a munkáltató – a tárgyhót követő hónap 12. napjáig – egészségügyi szolgáltatási járulékot állapít meg, vall be és fizet meg az (1) bekezdés szerinti munkavállaló után.

(3) Az állami adó- és vámhatóság a munkáltató kérelmére engedélyezi, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulék

(2) bekezdés szerint megállapított és bevallott összegét a munkáltató a veszélyhelyzet megszűnését követő 60. napig fizethesse meg.”

Kedves Tagjaink!

Közzétesszük az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közleményét:

"Tisztelt Cukrász Kollégák!

A koronavírus járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel a verseny rendezői a Magyarország Cukormentes Tortája verseny nevezési határidejét május 20-ra módosítják.

Köszönjük az eddig beküldött pályamunkákat, és továbbra is várjuk a nevezéseket. Terveink szerint a versenyt mindenképpen megtartjuk idén is!

A nevezési lapokat a recepttel együtt a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületéhez kérjük eljuttatni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

További információk (versenykiírás és nevezési lap) az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a cukraszat.net oldalon érhetők el!

A nevezés a Magyarország Cukormentes Tortája versenyre ingyenes."

Aki elkészült a pályázatával és az eredetileg kiírt határidőig (március 20.) beküldi nevezését a recepttel és a tortáról készült képpel, annak a verseny dietetikusa kiszámolja a torta értékeit és visszajelez. Az eddig beküldött receptekre április 20-ig egy módosítást elfogadunk.

A nevezési lapokat a recepttel együtt az ipartestülethez kérjük eljuttatni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Kedves Tagjaink!

Tudomásunkra jutott, hogy a megnövekedett hírlevél forgalom miatt a Gmail újra Spam (Kéretlen) mappába rakja az általunk küldött hírleveleket, melyek fontos információkat tartalmaznak.

gmail

Kérjük tagjainkat, hogy ha gmail-es levelezőrendszert használnak, minden nap ellenőrizzék a Spam (Kéretlen) levelek mappáját.

Legutóbb pénteken (04.03.) küldtünk hírlevelet, az a levél is már ide került.

Amennyiben találnak ott tőlünk kapott hírlevelet, minden esetben állítsák be, hogy az nem kéretlen levél ("nem spam").

A rendszer akkor tud helyreállni, ha a Gmail megfelelő számú visszajelzést kap Önöktől, hogy a kapott hírlevél nem kéretlen levél.

Addig is kérjük, ellenőrizzék minden nap a Spam (Kéretlen) levelek mappáját.

Köszönjük!

Kedves Tagjaink!

Reméljük már minden tanulószerződéssel rendelkező Tagunk megkapta az MKIK levelét, amiben nyilatkoznia kell arról, hogy a tanulószerződéses tanulóinak a gyakorlati képzése 2020. március 16-tól a lehetséges négy forma közül melyikben valósul majd meg, melyeknek finanszírozási háttere is különböző!

Sajnos azt az információt kaptuk a Kamarától, hogy még nagyon kevés válasz érkezett vissza Önöktől.

Kérjük, hogy vegyék fel a kapcsolatot a területileg illetékes kamarával és nyilatkozzanak a tanulók képzésével kapcsolatban. Az MKIK levelét hírlevélben küldtük.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy amennyiben már bezárni kényszerültek az üzletüket, akkor is választhatják azt, hogy a duális képzőhely a gyakorlati oktatást digitális munkarendben bonyolítja. Ebben az esetben is érvényes, hogy a hatályos tanulószerződés alapján a tanulót pénzbeli juttatás illeti meg és a normatíva lehívható.

Felhívjuk a figyelmüket arra is, hogy ha a duális képzőhely a gyakorlati oktatást digitális munkarendben nem tudja (vagy nem kívánja) lebonyolítani, akkor az iskola „átveszi” a tanuló gyakorlati oktatását digitális formában. Ebben az esetben a hatályos tanulószerződés alapján a tanulót továbbra is pénzbeli juttatás illeti meg, de a normatíva (gyakorlati képzés teljesítése hiányában) azonban nem hívható le!

Ma (04.02.) kiküldött hírlevelünkben segítséget adunk Önöknek az online oktatáshoz, mert ha ezt választják, akkor nem esnek el a normatívától. Első hallásra ijesztőnek tűnhet a digitális oktatás, de rengeteg segítséget lehet hozzá igénybe venni. Véleményünk szerint nem lehet ugyanolyan eredményt elérni vele, de a jelenlegi rendkívüli helyzetben talán ez a legjobb megoldás.

Kérjük Önöket, hogy a Kamarával, az iskolával és a tanulóikkal is vegyék fel a kapcsolatot, hogy minél hamarabb meg tudják hozni - akár közösen - a döntést.  Fontos, hogy a tanulószerződésnek megfelelően folyamatosan dokumentálják is majd az oktatást.

Szintén nagyon fontos, hogy a hatályos tanulószerződéseket jelen helyzetben – a törvényi előírások alapján – nincs lehetőség szüneteltetni, illetve egyoldalúan felmondani!

Kérjük, olvassák hírleveleinket.

Kedves Tagjaink!

A múlt pénteken kiadott A 71/2020. (III.27.) 2.§-a kimondja: „Vendéglátó üzletben – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.”

A rendelet megfogalmazása nem teljesen egyértelmű, több kérdést felvet.

A jogászainkkal egyeztetett értelmezésünk szerint gyakorlatilag a vendéglátó üzleteknek csak házhozszállítással történő értékesítésre van lehetőségük, hiszen a „vendég” nem hagyhatja el a lakását a vendéglátó üzletben történő megrendelése átvétele miatt, mivel a Kormány 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelete 4. § (1) A 3. § szerinti alapos indokok között ez nem szerepel.

Más vendéglátó szakmai szervezetekkel is egyeztettünk, valamint egyértelmű jogértelmezést kértünk a Magyar Turisztikai Ügynökségtől és a Koronavírus Ügyeleti Központtól (BM).

A napokban több cikk is megjelent a sajtóban, melyekben ellentmondásos információk olvashatók. Megjelentek olyan cikkek is melyekben arról írnak, továbbra is lehet elvitelre vendéglátóhelyeken rendelni. Pl.: https://www.origo.hu/jog/20200327-das-jogszerviz-kijarasi-tilalom-koronavirus-jarvany-jogi-tudnivalok.html.

Azok a vendéglátó üzletek, melyek még a prevenció céljából nem zártak be, az egymásnak ellentmondó információk miatt különböző módon értelmezik az előírásokat és bizonytalanok az esetleges jogkövetkezményekben. Van, aki csak házhoz szállít, de van, aki továbbra is értékesít elvitelre.

Tájékoztatjuk Önöket a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Koronavírus Ügyeleti Központ válaszairól:

Az MTÜ szakmai álláspontja, amely nem minősül hatósági állásfoglalásnak:
„A kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III.27.) 2.§-a kimondja, hogy vendéglátó üzletben – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.

Tehát a korábbi szabályozástól eltérően, helyben fogyasztásra már szűk időintervallumon belül sincs lehetőség, azonban a 71/2020. (III.27.) Korm. rendelet álláspontunk szerint lehetőséget ad továbbra is arra, hogy az elvitelre alkalmas ételt a vendégek részére kiadják. Így a mi jogértelmezésünk szerint nem csak a futároknak lehet azt kiadni, hanem a vendégek részére is. …”

 

Ireks kiemelt

 

Parola 

 

Nissan oldalra

 

 

Sanremo oldalra 

 

Bulfoni

 Debic

 Goodwill oldalra

 

Gyertyakovács jobbra

 

 Zeelandia

 

 

MasterMartini oldalra

 

Progép oldalra

 

König oldalra 

 

Andretti

 

 Dawn_oldalra.jpg

kEN

 

 Robotcoupe

 

Assist trend 

 

Martinbraun

Vissza a tetejére